Rohamosan közeleg Marty McFly jövőbe érkezésének dátuma – 2015. október 21. –, azonban repülő autók még sehol. Ami viszont nekünk fontosabb, hogy elvileg az önbefűzős Nike Mag és a légdeszka megvalósul addig. A tovább után a Lexus – igen, az autógyártó – légdeszkájáról tudhattok meg többet! Annyit előre elárulunk, hogy tényleg működik! 🙂
A Vissza a jövőbe trilógia jövőben játszódó részének kétségtelenül két legvágyottabb terméke volt a Nike Mag és a légdeszka. Mindkét termék fejlesztését igyekeznek felpörgetni, hiszen ahogy a bevezetőben említettük, Marty lassan megérkezik.
A Lexus nemrégiben egy rövid videóban hívta fel magára a figyelmet, hogy légdeszka projecten dolgozik, azonban ezt komoly kétkedéssel fogadta a közvélemény. Inkább tűnt frappáns marketingeszköznek egy új autójuk, vagy technológiájuk promózására. De szerencsére nem így lett. Augusztus elején részletesen bemutatták terméküket és a mögötte rejlő technológiát.
https://www.youtube.com/watch?v=q_BYvUlDviM
A Lexus légdeszkája a lebegő mágnesvasutakhoz hasonlóan működik. Egy szupravezető teszi lehetővé a mégneses tér felett való lebegést. A deszkából kiáramló füst sem csupán látványelem – bár kétségtelenül még jobban ráerősít a sci-fi érzésre –, ugyanis a szupravezetőket hidegen kell tartani, amit folyékony nitrogénnel oldottak meg a tervezők. Sajnos a vasutakhoz hasonlóan egyenlőre a deszka is kötött pályás, azaz csak az előre kiépített pályán használható, ne tévesszen meg senkit a videó. De kezdetnek ez is bíztató, várjuk a további fejlesztéseket. Addig is nézzük meg hogy boldogul a deszkával Ross McGouran, profi gördeszkás.
https://www.youtube.com/watch?v=ZwSwZ2Y0Ops