Pinroll gyorstalpaló

A gumis szárú melegítő (vagy jogger) nadrágok a sneakerheadek körében is hamar népszerűvé váltak. De mi van akkor, ha a munkahelyünk, vagy épp a stílusunk nem teszi lehetővé, hogy ilyen nadrágokban szaladgáljunk? A megoldást úgy hívják, hogy pinrolling, azaz nadrágfeltekerés. Nem újkeletű dolog, hisz már egy ideje dübörög Európában illetve a tengerentúlon is, viszont nem árt, ha itt is ejtünk egy pár szót a helyes pinrollozásról. Részletek a tovább után!

how_to_pinroll_nike

Pinroll lépésről-lépésre

A mostanában divatos slim farmerok esetében nem beszélhetünk pinroll-ról, azokat csak simán feltűrni lehet, a pinroll ennél eggyel bonyolultabb dolog. Először is be kell szerezni a megfelelő nadrágot. Erre a célra teljesen megfelel a hagyományos, „regular” farmer, melyet még őseink is előszeretettel hordtak. Írásban nehéz egy kicsit elmagyarázni, hogyan is kell elvégezni a műveletet, de segítségül majd egy videót is linkelek majd, de a lényeg a következő:

Először is nyilván felvesszük a nadrágot ( 😀 ), aztán a szárát összefogjuk úgy, hogy azért ne szorítsa el a vérkeringést a lábfejünkben, tehát kb. 1 ujjnyi távolságot minimum hagyjunk az összefogott rész és a lábunk között. Az összefogott részt oldalt ráhajtjuk a nadrágra, majd itt jön a trükkös rész. Tartva az összefogott részt tűrünk egyet felfelé a nadrágon, majd még mindig fogva a kis dudort tűrünk még egyet a nadrágon, és egy kis igazítás után kész is van a pinroll. Nem mondom, hogy nem kell gyakorolni, de kis idő múlva akár a reggeli rutinunk részét is képezheti. De jöjjön a videó is a biztonság kedvéért:

Ha már kellőképp elsajátítottuk a módszert, még szót ejtenék egy-pár „alapszabályról” .

Ne legyen a nadrág túl szűk: Amikor pinroll-ra kerül a sor, minden esetben szűkíti a nadrág szárát, namármost ha a nadrág alapból elég szűkre van szabva, akkor nagyon le tudja rontani az összhatást.

Bár mostanában egyre kevésbé fenyeget minket ez a veszély, de azért még össze lehet futni emberekkel, akik a 90-es években élnek, és olyan baggy nadrágot hordanak, mint Mc Hammer, amivel nincs is baj, de ha lehet ne kombináljuk ezt a stílust a pinroll-al 🙂

A pinroll lényege, (főleg a sneakerhead-ek körében) az, hogy minél többet mutasson épp aktuális cipőnkből. Viszont vigyázni kell, nehogy túl rövid nadrágon alkalmazzuk a feltűréses technikát, mert az eredmény elég kiábrándító lesz…

Ugyanez igaz arra is, hogy ne is legyen túl hosszú a nadrág, mert pinroll után ugyanúgy buggyosan fog kinézni, ha meg javítani akarunk ezen, akkor a pinroll felhajtása lesz kényelmetlenül vastag.

how_to_pinroll_reebok

Túl hosszú nadrág

Nézőpont kérdése, de figyelni kell arra is, hogy a megfelelő sneakert vegyük fel. A pinrolloszás jól passzol a futócipőkhöz, pl. egy AM1-eshez, és nem véletlenül nem látunk pinrollt a magasabb szárú, illetve Jordan modelleknél. Egyszerűen nincsenek összhangba egymással.

Ha már sikerült feltűrnünk a kívánt hosszúságra a nadrágunkat, figyeljünk arra is, hogy ne legyenek ráncok rajta, próbáljuk minél egyenesebbre csinálni, mert az ilyen kis apróságokon is múlhat az összhatás.

how_to_pinroll_new_balance

Pinroll csak megfelelő cipővel és zoknival 🙂

Lényeges kérdés továbbá, hogy mi legyen a zoknival. Pontosabban hogy legyen-e, ne legyen, kilátszódjon, de vajon mennyire.. Itt eltérő vélemények fogalmazódhatnak meg mindenkiben. Ami biztos, hogy nyáron egy Janoski Max-et vagy egy Roshe One-t nyugodtan lehet zokni nélkül tolni, elvégre ezek erre lettek kitalálva. A többi cipőnél pedig az az „elfogadott”, hogy nagyon kicsit, vagy egyáltalán nem lóg ki a zokni. Lehet látni (főleg lányoknál), hogy megcsinálják maguknak a pinroll-t, és közben alatta egy rendes zokni van, tehát semmit nem mutat a lábukból. Nem minden esetben néz ki rosszul, de személy szerint én hanyagolnám az efféle akciókat.

how_to_pinroll_adidas

Pinroll zoknival.

Ha épp nincs kéznél egy farmer, chinó-val is nyugodtan lehet próbálkozni, de csak óvatosan, ha nincs összhangban a feltűrt gatya a cipővel inkább ne erőltessük a dolgot, elvégre egy öltönynadrágot se tűrnél fel, ugye?

Ennyi lett volna röviden a legfontosabb tudnivalók magáról a pinroll-ról, ha bármi kérdésetek lenne nyugodtan tegyétek fel itt kommentben, vagy Facebook oldalunkon 🙂

csehla

47-es lábbal nem könnyű az élet.
×