A piros Yankees sapkát talán többen ismeritek, mint a klasszikus tengerészkék változatot, melyet a csapat játékosai hordanak a pályán. Azt azonban kevesen tudjátok, hogy nem is olyan régen még az egy szín, egy logó, egy sapka felállást követték a Major League Baseball csapatai. Nem volt még minden csapatlogó mögött terepmintás és a szivárvány színeiben tündöklő sapkaválaszték, azonban 1996-ban elindult egy új forradalom. Spike Lee ebben az évben telefonált be ugyanis a New Erához, hogy szeretne rendelni egy piros Yankees fitted sapkát és a vonal másik végén a válasz igen volt. Aki nem lenne képben, hogy ki is Mr. Lee, pár szóban bemutatjuk az amerikai rendezőt. Filmjeiben főleg az afro-amerikaik problémáira koncertrált karrierje során, ő rendezte a Malcolm X életét feldolgozó mozit és a He Got Game Denzel klasszikust is. Emellet kötelező megemlítennünk a Mars szériás Jordan reklámszpotokat is, melyek szintén Lee keze munkáját és humorát dícsérik. A Tovább után közelebbről megnézzük az új kollekció modelljeit!
A sapkák két színben pirosban és feketében kaphatóak és gyapjú és bőr változat is készült belőlük. A New York és a New Era felségjelzéseken felül a jobb oldalukra fel került a 96-os World Series logó is, ezt a szériát természetesen a Yankees nyerte az Atlanta Bravesel ütközve a fináléban. Történelmi év volt ez a Yankees számára, mivel ettől a győzelemtől indulva egy új dinasztia lépett elő, mely a 2000-res évek elejéig uralta a ligát és az elkövetkező 4 évben 3-szor nyerte meg a World Seriest.
Apropó 96 volt az első év, amikor minden csapat szerepeltette a WS logót a sapkáin. A sapka belső linere is kapott egy signature varrást mely így szól: A Spike Lee Joint designed for New Era, csak, hogy emlékezzünk kinek is köszönhetjük az új kor kezdetét. Emellett különleges díszdobozban érkeznek a 59Fiftyk, melyek királyi bordó színben őrzik a New Erékat. A különleges széria darabjai kizárólag a BP Shopban kaphatóak idehaza teljes méretsorban.