A Raised by Wolves (későbbiekben csak RBW) egy hazánkban kevésé ismert deszkás márka, mely a fagyos Kanadából kezdte meg térhódítását még 2008-ban. Azóta sok víz lefolyt a Dunán (vagy bármely random kanadai folyón), de ide Közép-Európába még mindig nem jutott el a híre. Így ezt a hézagot csehla blogger padawanunk megpróbálja meg betömni, bemutatja a RBW-es 2014-es spring/sumer lookbook (a poén kedvéért csajokra adva a fiú /max uniszex/ cuccokat) a tovább után!

Raised by Wolves 2014 Spring/Summer Lookbook
A márka a mára egyre divatosabbá vált minimalista stílust követi, emiatt a ruhadarabokon csak az RBW, illetve a Raised by Wolves felirat olvasható. Nekem ez a stílusirány nagyon bejön, ugyanis azt az elvet vallom, hogy inkább a pólón legyen valami kihívóbb, extrémebb grafika, mint egy pulóveren. A cég tehát nem akar kirívó lenni, inkább a sötétebb színek illetve a fehér van jelen a kollekció darabjain.

Raised by Wolves 2014 Spring/Summer Lookbook
Az egyetlen kivétel, mely „kilóg” a kollekcióból, az egy mez és rövidnadrág páros, melyek a cég nevéből eredendően egy-egy farkasos grafikával jelentek meg, ami mindenképp egy kis színt hoz az amúgy sötétebb tónusú kollekció darabjai közé.

Raised by Wolves 2014 Spring/Summer Lookbook
A ruhadarabok mindegyike Kanadában készült, és prémium anyaghasználat jellemzi őket, ez az árcédulán is tükröződik.
Mivel még nem túl elterjedt márkáról beszélünk, így az USA-n belüli boltok és webshop-ok kivételével csak Nagy-Britanniában és néhány németországi webshopban lehet megtalálni a márka egyes darabjait.Ha esetleg valakinek megtetszik valamelyik ruhadarab érdemes minél hamarabb lecsapni rá, mivel a cég csak időszakosan dobja ki a kollekcióit, így ha egyszer elfogyott, akkor csak körülményes internetbújás eredményeképp lehet őket még valahol elcsípni.

Raised by Wolves 2014 Spring/Summer Lookbook
Érdekesség, hogy a RBW-ról készült egy LEGO-s photoshoot, melyben olyan nagy márkákkal szerepel együtt, mint a Stussy, Supreme illetve a Bathing Ape 🙂 Ezek a képek megtekinthetőek a Highsnobiety oldalán.
Raised by Wolves márkatöri
A Raised by Wolves egy Kanadai cég, melyet 2008-ban alapítottak Montrealban. A kezdetekben még nagyon szegényes volt a termékpalettájuk (egy pár pólóról, snapback-ről illetve kötött sapkáról beszélünk), de ahogy egyre jobban kezdtek ismertté válni, úgy nyíltak meg előttük az ajtók.
A Quintin és Furni cégekkel közös collabjai után a cég 2009-ben végre egy hozzá méltó kollekcióval tudott előrukkolni. Ez annak köszönhető, hogy a cuccaikon most már nevesebb grafikusok munkái díszelegtek (pl. akik a Mishkának is csinálnak vadabbnál-vadabb illusztrációkat, de erről remélhetőleg majd később…), innentől kezdve pedig nem volt megállás. Igaz, hogy a grafikákat maguk mögött hagyták, de a márka lelke most is tovább él az újabbnál-újabb ruhadarabjaikon.