Wake Warriors Wakeboard versenysorozat beszámoló

Idén nyáron a Meexel karöltve belevágtuk a fejszénket, hogy megszervezzünk egy amatőr wakeboard versenysorozatot, és ezzel serkentsük és támogassuk a hazai amatőr versenyzést. Összesen négy hazai kábel pályán jártunk a csapattal és mindenhol barátok és jó hangulat várt minket. Először a Dunaharasztiban található DH Wake kábelen mérkőztek meg az amatőrök, a több, mint 20 induló feletti mezőnyben. Spéci elemmel lett idén felhergelve a haraszti pálya, bekerült egy spine/cső elem minden rider legnagyobb örömére, illetve a monster slider és az A-frame is kombó trükköket hozott. A verseny képeit ITT találjátok, visszaadják a bensőséges hangulatot, ami a sok nevező ellenére uralta a versenyt. Második állomásunk a Vice Beach pálya volt a Hejő-tónál, ide is csatlakozott hozzánk zsűriként Kis Beni és Szerb Matyi, hogy eldöntsék ki a legjobb rider a helyi amatőrök között. Nagyon barátságos pályával ismerkedtünk itt meg és aktív amatőr közösséggel. Harmadik állomásunk a Venice Beach volt a Velencei-tó stílus mestereinek lelőhelye. Itt a hölgyek között is öten indultak az első helyért a legnépesebb mezőnyt összehozva a Wake Warriors Open Woman kategóriájában. Az itthoni versenyek sorát a mai napon a Board Uppon zártuk a Városligetben, ahol a lokál herok uralták a mezőnyt, a képes összefoglalót ITT találjátok. Összességében mind a 4 helyszínen rengeteg tehetséges riderrel találkoztunk, masszív slider és invert trükköket láthattunk és olyan mozdulatok égtek bele a retinánkba, mint Agárdi Sanyi kábel magas hátraszaltója, vagy Dorko Oli 270 in slidejai. Ne felejtsétek, hogy Június 28-án lesz a sorozat záró állomása Horvátországban a Zrce Wakeboard Cable pályán Pag-szigetén, addig is csatlakozzatok a verseny Facebook eventjéhez.

Pillanatkép a WakeWarriors sorozatból

Pillanatkép a WakeWarriors sorozatból

vegi

Évek óta mint aktív részese és szemlélője követem a deszkás, illetve egyéb freestyle sportokat a magyar miliőben, illetve all over da globe.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×