Bemutatkozik a New Era a Kicks R Goodon

A New Era neve egyet jelent a baseballsapkáéval, vagy akár úgy is fogalmazhatok, hogy van a New Era és van az összes többi gyártó. Sapkáikat évek óta lehet kapni itthon, azonban 2014-től újult erővel vannak jelen, így több modell elérhető és a friss kollekciókért sem kell külföldi webshopokat kutatnunk. A holnapi Kicks R Goodon kézbe foghatjátok az aktuális kínálatot, ugyanis a New Era kiemelt helyszínnel lesz jelen az Akváriumban. Az új tavaszi és nyári kollekció a végtelen hawaii minták világába kalauzol minket, de mielőtt az újdonságokról beszélnénk tegyünk egy kis történeti kitekintést, hogyan kezdődött a New Era sztori és milyen mérföldkövei voltak a brand életének.

Ismerjétek meg a New Era történetét a folytatásban

Ismerjétek meg a New Era történetét a folytatásban

A cég története közvetett módon Európából indult, ugyanis Ehrhardt Koch Németországból vándorolt ki az ígéret földjére, ahol 1920-ban megalapította  E. Koch Cap Co. névre hallgató gyárát és megkezdődött az első Koch sapik gyártása, melyek munkásoknak és az utca emberének készültek. Az első jelentős move 1934-ben következett, amikor is a cég elkezdett a sport irányába közelíteni és a Cleveland Indians baseball csapatának gyártottak sapkákat, melyek a pályán is debütáltak. Apropó időközben 1922-ben megkapta a cég a New Era Co. nevet, mely azóta is változatlan. A 40-es évek és a világháború bár nem tettek jót a gazdaságnak, a New Era ekkor már több minor league és kanadai csapat számára szállította sapkáit a csapatok varrott emblémájával, mely jellemzően az adott team kezdőbetűjét jelentette. Ekkor jelentek meg az első állítható sapkák, melyek a snapback láznak köszönhetően éppen virágkorukat élik világszerte.

Az Indiánoknak készült darab

Az Indiánoknak készült darab

1954-ben megszületett a sokunk által ismert 59Fifty forma, mely azóta is a baseball sapkák sztenderd modelljeként ismert és talán a legtöbb variációban létező sapi a földön. A folyamatos növekedésnek és népszerűségnek köszönhetően a 70-es évek közepére gyakorlatilag minden Major League Baseball csapatnak a New Era gyártotta a sapkákat és 93-ban megkapták a liga kizárólagos beszállítója státuszt. 1996-ot írunk amikor Spike Lee a Jordan Mars reklámok megálmodója és a Spiz’ike modell születésénél is bábáskodó rendező különleges kéréssel fordul a céghez, melyben egy piros Yankees 59Fifty-t kér a New Erától. Most persze nem esünk hasra egy ilyen kéréstől, azonban tudni kell, hogy 96-ig nem készültek a csapat színeitől nagyban eltérő változatok a team sapkákból! A New Erákra innentől felkerül a jól ismert zászlós embléma és kezdetét veszi a különleges színállások és minták gyártása is.

Spike Lee kérte, a New Era megcsinálta!

Spike Lee kérte, a New Era megcsinálta!

Reméljük sikerült közelebb hozni hozzátok a New Erát, ha kíváncsiak vagytok a nyári kollekcióra, akkor találkozzunk holnap a Kicks R Goodon, de addig is kövessétek a sapisok Facebook oldalát, ahol a sztorik mellett minden új modell is be,mutatásra kerül!;)

Kis ízelítő a nyári színekből

Kis ízelítő a nyári színekből

vegi

Évek óta mint aktív részese és szemlélője követem a deszkás, illetve egyéb freestyle sportokat a magyar miliőben, illetve all over da globe.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×