2014. május 2-án rendezik a The Jam II. BMX versenyt a Dunakeszi Skateparkban. A rendezvényt idén is a Burn Energy szervezi, így mint azt megszokhattuk most is egy jól megszervezett versenynek nézünk elébe. Részletekért kattints a tovább gombra!
Pont egy éve, hogy megnyitották a Dunakeszin épült skateparkot, ezt egy nyitó versennyel kötötték egybe. Az idei verseny egy városi sportnappal lesz egybekötve, és reggel 10:00-kor már lehet is kezdeni a gyakorlást. Ilyenkor csak a versenyzők tartózkodhatnak a pályán. A tervek szerint 12:00-kor kezdődnek a selejtezők amatőr és profi kategóriában is. 14:00-kor egy funbox best trick következik amit a döntők követnek 14:45-ös kezdettel. Idén az időbeosztás szerint jóval kevesebb ideig fog tartani a verseny, mint tavaly, az eredményhirdetés már 15:50-kor elkezdődik. Ingyen lehet majd nevezni a helyszínen, a bukósisak használata pedig kötelező minden indulónak.
Egyéb információért látogass el a rendezvény Facebook-os eseményére!
Megközelítés:
A pálya Dunakeszi, Fő út 145. szám alatt van. Vonattal a Nyugati pályaudvarról csak 22 perc utazás, Dunakeszi-Gyártelep állomáson kell leszállni. Autóval a 2-es úton kell végigjönni, biciklivel is ki lehet tekerni a városból (majdnem végig van bicikliút).