Girls of Blaze Disc, visszatér a Puma tekerős csukája

A PUMA Disc Blaze először 1992-ben, mint a világ első cipőfűző nélküli futócipője jelent meg és egyediségét a cipő tetején látható tekerő-szerkezet adta. A csuka rengeteg helyen feltűnt az elmúlt több, mint 2 évtizedben a filmektől kezdve a magazinokig jellegzetes formájával hódítva. Az extravagáns konstrukción túl a cipőben elrejtett belső fűzők a maximális kényelemet és a lábra való pontos illesztést is biztosítják persze. A Disc cipők történetében most először kifejezetten női modellekben lesz elérhető idén februártól az ikonikus cipő. A megjelenés különlegessége, hogy a tervező csapathoz csatlakozott Beyoncé húga, a szintén énekes, dalszerző, modell Solange. “A PUMA-val kialakított közös munka lehetővé tette számomra, hogy nemcsak a tervezés iránti szeretetemet éljem ki, hanem az egész koncepció kialakításában és összefogásában aktívan részt vegyek, egy nagyszerű és igazán tehetséges csapat munkáját összefogjam” – mondta Solange, akinek a divat világa ez idáig sem volt ismeretlen és a WhoWhatWear oldal szerkesztőjeként nap, mint nap követi a friss trendeket. A 4 friss modell első körben Észak-Amerikában lesz kapható. Nektek, hogy tetszenek az elszállt színösszeállítások?

Puma Disc Blaze négyes fogat

Puma Disc Blaze négyes fogat

A tervező csapat középen Beyoncé hugival

A tervező csapat középen Beyoncé hugival

Közel sem szolid színek

Közel sem szolid színek

Abszolút csajos színekben virít a Disc

Abszolút csajos színekben virít a Disc

 

vegi

Évek óta mint aktív részese és szemlélője követem a deszkás, illetve egyéb freestyle sportokat a magyar miliőben, illetve all over da globe.
×