Folytatódik a legnagyobb hazai extrémsport rendezvényen készült sneaker street style fotósorozatunk,ahol ismét igyekeztünk a legstílusosabb és legkülönlegesebb vagy éppen nagyon is jellemző sneaker és streetwear kombinációkat megörökíteni. Kattintsatok ismét a továbbra a második részért, innentől pedig beszéljenek a képek!
[caption id="attachment_28047" align="alignnone" width="620"]
István: adidas Neo
István nem éppen a szomszédból, a Csallóközből érkezett az OSG-re, (nemhiába tarja a szlogen, hogy egész évben erre vártál) méghozzá nem is akármiben, hiszen egy adidas Neo Dunk változatában koptatta a műjégpályát. A modell szériájának érdekessége hogy bármennyire hihetetlen, de az egykori álompár, Selena Gomes és Justin B. a kampányarca, ettől eltekintve természetesen egy nagyon korrekt cipőről beszélhetünk.

Sneaker Street Style @ OSG14 2. István adidas Neojában
Henrik: Osiris NYC83
Henrikkel már mint régi ismerőssel találkoztunk az OSG keretein belül, hiszen már tavaly is feltűnt számunkra egyedi és kontrasztos Osiris cipőjével. Elmondása szerint ő maga sem találkozik gyakran szembe saját lépőjével az utcán, mely sajnos nagy valószínűséggel a márka elég szerény hazai forgalmazásának tudható be. A modellről egyébként már beszámoltunk nektek, érdemes még egyszer ránézni a színkavalkádra. 🙂

Sneaker Street Style @ OSG14 2. Henrik Osiris NYC 83-asában
Attila: Nike SB Dunk High
Attilával nem a sorok között, hanem egy kisebb stage-en találkoztunk, ahol már nagyban pörgette forgatta a jojót a kezei között. Igaz nem vagyunk teljesen képben a sport helyzetével, de nyugodtan elmondhatjuk, fiatal kora ellenére igen ügyes srácról beszélhetünk. 🙂 Cipőjét tekintve egy korábbi, mégis markáns colorwayyel rendelkező Dunk High-ról van szó, mely szerencsére elég jól hozzáférhető a hazai viszonteladóknál.

Sneaker Street Style @ OSG14 2. Attila kék Nike SB Dunk Highjával
Andris: lilaszürke Jordan
Hiába a Supra, az Air Max vagy a Janoski őrület, mégis rengeteg szép Jordannel találkoztunk, köztük Andris szürke alapon, lila kontúros cipőjével. A márka már csak azért is különleges, mert nem csak viselni stílusos, hanem egyre többen gyűjtik is, lásd például a tavaly igen jó szezont futó NBA kosaras, Nate Robinson.

Sneaker Street Style @ OSG14 2. Andris lila Jordanével
Attila: Adidas AdiPower Howard 3
Általában ha kosárlabdáról beszélünk az embereknek Jordan, esetleg Nike cipők ugranak be elsőre. Persze, mint tudjuk, mára az NBA átalakult egy igazi vállalattá, így az olyan nagy márkák mint az Adidas sem szerettek volna kimaradni a jutalomosztásból, így olyan nagy nevekkel szerződtek az elmúlt években mint Dwight Howard vagy Derrick Rose. Attila is a legújabb Dwightmare 3-massal érkezett a fesztiválra, mely nem csak a sportpályán de az utcán is jól bírja a strapát. Bővebb információt a cipőről itt találtok.

Sneaker Street Style @ OSG14 2. Attila, Adidas AdiPower 3-ban
Az összes eddig feltöltött Sneaker Street Stlye @ OSG14 képünket megnézheted Facebook galériánkban (még sok-sok kép várható 🙂
Fotók: Matolcsi Jákob]]>