Az év utolsó vasárnapján volt szerencsénk az eplényi Nordica SíAréna vendégszeretetét élvezni és együtt ünnepelni az itthoni freestyle snowboard közösséggel a sport világnapját. A biztonság kedvéért lewaxoltuk deszkáinkat (a buzgóbbik fele a csapatnak), felszedtük Piri barátunkat és objektívjeit, majd nyugatnak vettük az irányt. A WSD napján készült képeink teljes galériáját itt tudjátok megnézni, a tovább után pedig bemutatjuk nektek a Bakony freestyle játszóterét.
[caption id="attachment_23655" align="aligncenter" width="620"]
Eplényt azért szeretem mert évek óta a Nitronak és a helyi erőknek köszönhetően egy korrekten rendben tartott funpark várja itt a freestyle ridereket. A tavalyi évhez képest most új elemek nem kerültek be a parkba, azonban a legalsó pálya büfék feletti szakaszára egy föld alapú ugrató sor került, mely minőségi ugrást jelenthet a csupán hóból épített változatokkal szemben, mivel kevésbé van kitéve az időjárásnak. Egyenlőre azonban az idei tél sem kényeztett minket giga havazásokkal, így csak a sor legelső ugrója üzemelt a WSD napján. Reméljük, hogyha az égiek nem is, de a SíAréna hóágyúi lehetővé teszik majd, hogy a teljes sor megnyitásra kerüljön. Hogy jobban képbe kerüljetek itt tudjátok megnézi az eplényi pálya térképét, melyen zölddel került jelölésre a funpark.

Koczka Geri methodja a kis ugrón Fotó: Piroska András
Az elemekből egy 3 méteres egyenes korlát, egy rövid box egy tört box és a Skullcandy pipe voltak a felhozatal, melyeken egész nap kellemes jamelés folyt, szerencsére a kisebb eséseken túl senki nem csukta le magát jobban. Az elemek minősége hibátlan volt, nem akadtak le és kiálló csavarokkal se találkoztunk:) Az Opel Mokka Run keretein belül egy csapatnyi rider estére futott be egyenesen a mátraszentistváni parkból, egy napon mindkét helyszínt bejárva. A csapatot Horányi-Névy Andris barátunk kísérte, így gondolom hamarosan egy rövid filmet is láthatunk majd a srácok útjáról.

Funpark a Bakonyban, az eplényi setup elemei
A park legkreatívabb eleme számunkra a Skullcandy pipe volt, melyen már nem csak a sznóbisok, hanem a freestyle síelők is pirítottak, többek között Lego személyében. A parkon kívüli részeken egész nap igen nagy mennyiségű ember mozgott, így a kevésbé kvalifikáltak kerülgetése után a Holle Anyó büfében találtunk menedéket és egy rántotthusi mellett beszéltük át a napot. Itt kiemelném, hogy az étterem árai nagyon korrektek voltak, egy düsti vacsi menü nagyjából 1200 forintot kóstált.

Trso Lucas aka. Lego a Skullcandy csövön, Fotó: Piroska András
Úgy érzem idén is sikerült a legjobb helyen ünnepelnünk a snowbaord világnapját, egy élvezetes csúszással. A eplényi pálya következő eseménye a Snow Day lesz, amiről még nálunk is olvashattok majd bővebben, persze addig is várnak minden csúszni vágyót a Bakonyban. Az aktuális hóhelyzetről és, hogy mely pályák vannak nyitva naprakész infókat találtok a Síaréna Facebook oldalán.

Horváth Ádám nosepress with steez, Fotó: Piroska András
]]>