Bognár Zsombit az Üröm City krún keresztül ismertem meg, és a vele készült interjú és cipőcsekk cikkünk az első fecske abból a sorozatból, hogy olyan formákat mutatunk nektek, akiknek spirább és különlegesebb cipőik vannak, és ahol a “cipős rész” a megszokottnál is hangsúlyosabb része az interjúnak. Beszélgetés Zsombival montiról, ásásról, cipőkről, sok képpel a tovább után!

Bognár Zsombi interjú és cipőcsekk @ Üröm City (Fotók: Mezriczky Marci)
Kezdjük egy bemelegítő kérdéssel: Mit tartanál fontosnak magadról elmondani annak, aki nem ismer téged? 🙂
Eléggé bolondos gyerek vagyok, de azért szakítok időt a komolyabb dolgokra is, például tanulás, a BME Gépészmérnöki karára járok. Alapjában véve a pillanatnak élek, jönnek a dolgok randomban, ezt eléggé megszerettem és megszoktam már így ezzel az ürömi brigáddal, szinte állandóan együtt vagyunk és persze biciklizünk.
Tényleg hányan vagytok így, “Ürömiek”? Mesélj kicsit az itteni krúról!
A BMX-esek Spikut Norbi, Farkas Ricsi, Mezriczky Marci, Fodor Bence, és Filinger Bendegúz meg én vagyunk montisok. Szeretek velük biciklizni, mert húznak, jobban lehet velük fejlődni. A bázisunk az Üröm City Dirt. A mostani ugróink sztorija úgy kezdődött, hogy az első pöpec pályánkat eldózerolták. Pedig olyan baszott nagy sor volt… négy éve Magyarországon valószínűleg ebben volt a legnagyobb ugrató. Ez nyár elején volt, és csak Marci nem esett depresszióba, hogy minek még egyet ásni, mikor mindig letúrják. Megfűzött, hogy csak csináljunk egy boxot, legalább lesz min ugrálni. Találtunk a lakópark mögött helyet, meg is ástunk egy kis szart 🙂 Aztán egyszercsak mégis kijött a Norbi meg az Anti, megásták viszonylag normális méretűre. Onnan aztán nem volt megállás, egyre nagyobb lett, bővítettük, hívtunk bobcatet, lett a nagyobb ugrató, most nyáron indult be igazán a dirtünk.

Bognár Zsombi @ Üröm (Fotó: Mezricky Marci)
Mikor és minek a hatására kezdtél el montizni?
Én montizni kezdtem, körülbelül hat évvel ezelőtt. Volt az utcában egy srác, Tóni, velük kezdtem el biciklizni. Az fogott meg az egészben, hogy ilyen épített gépe és egykerekezve ment mindenhová, és én ezt nagyon királynak találtam. Először ilyen kis flaszterharcosok voltunk, építettünk fából is ilyen kis ugratókat, és mindig a betonra estünk 🙂 Aztán megismerkedtem a Norbiékkal, eleinte Aranyhegyre jártunk át Patrikékhoz, aztán elkezdtük a saját pályánkat ásni, itt Ürömön.

Zsombi nullkéz (Fotó: Szász Norbi)
Mesélj egy kicsit a gépedről!
Hát ilyenkor mindenki a vázával kezdi, ami momentán nekem nincs. Volt egy 2010-es Dartmoore Cody-m, nagyon szerettem, de most ketté van törve, mert leszakadt a fejcsöve. Egyébként, amit kifejezetten szeretek a biciklimen, az a Rock Shox teleszkópom, ami egy relatíve egyszerű konstrukció: levegős ezért könnyű. Szín szempontjából meg a lila és a fekete dominál benne, ezek szerintem tök szépen kiegészítik egymást.

Zsombi biciklije – még egyben (Fotó: Mezriczky Marci)
Mi az, amire a biciklizéssel kapcsolatban büszke vagy 2012-ben?
Most tavasszal indultak be a dolgok nálam biciklizés térén. Eddig mindig úgy volt, hogy bicikliztem, fejlődtem, örültem és rávállaltam még valami hülyeségre, amiből meg lecsuktam magam. 2011-ben a hatméteres duplán ugrottam egy egyenes kp-t, a kormány megállt a felénél: teliarc, kulcscsont-törés. Most tavaszra visszaszoktam a biciklizésre, elkezdtük ásni komolyan a pályát: 360 kp-zni nagyon megtanultam, 360 nullkezet is, vázpörit is jól begyúrtam. Az idei első verseny Balassagyarmaton volt, hamar megszoktam a pályát. Jó volt a mezőny, meg is lepődtem kicsit, hogy én nyertem meg a versenyt 🙂 Másnap rám írt Szász Norbi, hogy mi lenne, ha jönnék OSG-re? Nagyon örültem, gyerekkori álmom volt, hogy biciklizzek én is az OSG-n. Nagyon rágyúrtam… és a verseny előtti napon szakadt le a fejcsövem… így nem tudtam indulni…

Bognár Zsombi – invert @ Üröm City (Fotó: Mezriczky Marci)
Mi az a hely – bárhol a világon -, amit nagyon adnál, ha ott biciklizhetnél?
Mondjuk Új-Zélandon, van ott egy trails vagy 500 ugratóval, vagy Whistlerban a Joyride parkban. De bárhol szívesen biciklizek, csak normális emberek legyenek.
És kicsit átnyergelve a cipőtémára: szeritned milyen egy jó cipő a montizáshoz?
Egyértelműen magas szárú… és Nike 😀 Mondjuk lehet más is na 🙂 A goffritalpas Vanseknek, meg a Mogan Mid cipőknek az “pluszos” talpmintázata nagyon jó. Fémpedált használok, ahhoz jó. Meg legyen benne légbetét. Eddig a Nike 6.0 Zoom Oncore High jött be, ez a legmagasabb szárú Nike cipőm, ami csak volt, két évig bicikliztem benne, már eléggé romos, most Marcinál van, mert egyformán óriási a lábunk 😀

Zsombi régi NIke 6.0 Oncore Zoom High cipője
Most mesélj kicsit a cipőgyűjteményedről!
Kb. a 17 darab… amikor Norbi Nike 6.0 támogatott lett, akkor itt Ürömre is begyűrűzött a 6.0 őrület, én is vettem akkor egy csomót – így visszagondolva, azt a pénzt akár különlegesebb cipőkre is költhettem volna 😛 De nagyon szeretem őket, és van egy nagyon különleges darab, egy Mavrk Mid 2-es, ez volt az első, eBayről rendeltem, szerintem Magyarországon ez az egyetlen 🙂

Nike 6.0 Mavrk Mid 2 (Fotó: Mezriczky Marci)
Van még több 6.0-m is, egy zöld Mogan Mid 1-es cipőm, ezt még nem is hordtam, nagyon tiptop állapotban van, ezt most azt hiszem befogom majd biciklizni.

Zsombi cipőhadserege, előtérben a mohazöld Nike 6.0 Mogan Mid 1 (Fotó: Mezriczky Marci)
A 6.0-kat átbeszéltük, milyen egyéb Niket emelnél ki, amit szeretsz?
Van egy fehér magas szárú Air Force One cipőm, ami eléggé divatos és sok embernek van, én is imádom 🙂 De van ez a félcipő, Air Force One Low, ez a színkombó 2006-ban jött ki a foci VB-re, Mexikó színeivel. Ezt nagyon szívesen hordtam, szóval már meg van fáradva némileg 🙂 Nagyon szeretem az Air Force-ok talpát.

Nike Air Force One Low Mexico (2006) (Fotó: Mezriczky Marci)
Van aztán itt még ez a Nike Air Max 1-es, Grey-Total Orange, ez 2011-es modell. Szerintem ez a legkényelmesebb cipőm, meg külön jó, hogy magas is vagyok benne 😉

Itt figyel az Air Max 1-es (Grey/Total Orange) (Fotó: Mezriczky Marci)
Ami pedig a legpimpebb minden Nike cipőm közül, az ez a színes csíkos SB Dunk High Premium, hivatalosan ez sail/varsity maize színváltozat. Ez is eBayről van és vagy négy hétig vártam, már tiszta ideg voltam, de aztán kibontottam és megcsapott az új cipő illata és megnyugodtam 🙂

Nike SB Dunk Premium High (Fotó: Mezriczky Marci)
És ha már pimp, akkor itt van ez az ezüst, szárnyas Jeremy Scott aididas, egy 2.0 verzió. Ezt eléggé megnézik az utcán, néha be is szólogatnak, egyszer pont boxedzésről jöttem haza és beszóltak, hogy “mi van szárnyas buzi?” Mondom rossz mesében vagy Aladdin… na de ettől eltekintve inkább csak megbámulni szokták 🙂

adidas Jeremy Scott (Fotó: Mezriczky Marci)
Köszönjük az interjút Zsombi!