újdonság

Tovább
Olvasási idő: 1 perc
Nike Roshe One N7

Az N7 kollekció újabb tagja

Az új N7-es Roshe One egy, a cipő orrától az oldalsó paneleken át húzódó és a saroknál végződő nubukbőr külsővel hivja fel magára a figyelmet. Továbbá az oldalán nem vasalt, nem perforált, hanem egy teljesen új fajta Nike jellel találkozhatunk. A pipa körvonala piros cérnával lett körbevarrva, ami mokaszín – tehát az egy bőrdarabból készült indián lábbeli – érzését keltheti bennünk. A sarkán és a szárán elhelyezkedő részek megkapták a tradícionális N7-re jellemző kék színt, szóval a cipő már le sem tagadhatja, hogy melyik széria egyik tagja, bár ea nyelvén elhelyezkedő hurok miatt kicsit kilóg a családból. Ez a kis Roshe június 3-tól lesz elérhető, érdemes lesz megjelenés után nyitott szemmel járni a boltokban. Zoom a tovább után!

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 2 perc
puma_xs500_woven_1

A Puma tartja a lépést

Napjainkban szerencsés dolog sneakerhead-nek lenni, hiszen a sportszergyártók csak úgy ontják magukból az innovációkat! És ha egy cég kitalál valamit, az gyorsan megjelenik a versenytársaknál is, hiszen senki nem akar lemaradni. Így lett a Puma-nak szövött felsőrészű cipője, melyről a tovább után olvashattok bővebben!

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 3 perc
jordan-11-low-true-red 01

Air Jordan 11 Low – „True Red”

A méltán népszerű J11 Low-ot nem hagyják pihenni a Jordan-nél, ugyanis a nemrég bemutatott Georgetown után egy legendás színállásban is megjelentetik a cipőt a márka 30. évfordulója alkalmából. A True Red elnevezésű (közismertebb nevén ‘Bred’ színkombó) május 23-án, azaz ma debütál, és több mint valószínű, hogy nagyon hamar a „SOLD OUT” felirat fog mellette díszelegni bejáratott webshopjaink zömében. Remélem nem kell különösképpen bemutatnom a cipőt, de egy pár szóban mégis összefoglalnám, miért is lett méltán közkedvelt a 11-es, részletek a tovább után.

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 4 perc
Jordan Eclipse Grey Mist/ Infrared – Cool Grey

Jordan Eclipse már nem csak „papíron” hanem lábon is

Jordan Eclipse-nek hatalmas sikere volt a debütálást követően, és ahogy telnek a, hónapok, úgy egyre több színállással találkozhatunk a boltokban és az utcán is egyaránt. A Nike tervezői belehúztak, és majdnem hetente jelennek meg újabb kompozíciójú sneakerek az Eclipse szériából. A napokban én és beszereztem egyet a Footlockerben. A felpróbálást követően nagyon meglepődtem, hogy miért? Azt a tovább után olvashatjátok!

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 4 perc
A Dorko Vénusz-cipője

Vénusz újjászületése a Dorko-nál

A „Roshe kategória” újabb darabbal bővült, ezúttal pedig nem más, mint az egyre sikeresebb magyar márka, a Dorko nevezett be néhány darabbal a könnyű, letisztult, félcipők versenyébe. Persze én személy szerint  magáért az egyszerű Roshe-kért is rajongok, azonban a Dorko új kollekciójának központi darabja, ami a neves reneszánsz festő Botticelli egyik legismertebb képéből inspirálódott snaeker abszolút szerelem lett. A tovább után elolvashatjátok miért.

Tovább
×