stílus

Tovább
Olvasási idő: 2 perc
Levi Maestro modellje a Vans Vaultból

Levi Maestro x Vans

A Vans Vault-ot, a különleges Vans modellek lelőhelyét már nem kell bemutatni senkinek, de a Levi Maestro által megálmodott és kivitelezett cipő mellett mi sem mehettünk el szó nélkül. Leviről érdemes tudni, hogy videoblogger és szenvedélyesen rajong az életért. Videóiban Los Angelest mutatja be a saját szemszögéből, így az is lokál arcnak érezheti magát, aki még sosem járt az Angyalok Városában, a tovább után láthattok egy ízelítőt ebből is. Na de, hogy a lábbeliről is szóljunk: a felsőrésze finom szürke bőrből és velúrból áll, ha viszont megfordítjuk, nem mindennapi látvánnyal kerülünk szembe, a talp fényes szivárvány színben tündököl, ami Levi életét és az új tapasztalatokat jelenti. Így válhat egy szürke cipőből is feltűnő darab!

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 5 perc
40 éves a Nike Blazer - egy kis törióra és itthon is megkapható színek

Nike Blazer törióra

A Nike Blazer modell 2012-ben ünnepli negyvenedik születésnapját. Más, ikonikussá vált és mára az utcai cipők közé átigazolt Nike modellhez, pl. a Dunkhoz vagy az Air Force One-hoz hasonlóan a Blazer története is a kosárlabdapályák parkettáján kezdődött, sőt még a japán vonal is befigyel. Idén a szülinap alkalmából nálunk Magyarországon is kaphatók lesznek jófajta színek ebből a gyönyörű retro magas szárú cipőből, ezekhez és egy kis modell töriórához katt a továbbra!

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 2 perc
New Balance 996 Valentine's Day - a galériához kattints a képre!

Valentin napi lábravalók

Ha választani kell a „virág-maci-párna” és ezek között, akkor na ugye… nyilván… Több különkiadással is készültek a gyártók a Valentin napra. A New Balance 996-t még 2011 végén mutatták be, és szívecskés talpával, szív alakú fűzőlukakkal és természetesen szíves fűződísszel a cukrosabb vonalat képviseli. A bőr felsőrész piros-türkiz kombója a fehér nyelvvel viszont jól néz ki, ha Valentin nap, ha nem.  A Supra háza táján teljes valentin-napi őrület van, több modellel is kijöttek. A Valentine Vaider visszafogottabb, a vászon felsőrésznek gazdagon adagolták a pirosat itt is, de az arany szív csak egy sarokhímzésen és a talpbetéten tűnik fel. A Skytop Love teljesen szívecske mentes, az alkalomról csak chilli piros felsőrésze árulkodik. A Society Heartbraker az igazán limitált kiadás. A cipő alapvetően giccsmentes, cseresznye színű, egy szíves talpbetét és a hozzá járó szív függő még elviselhető:) Összesen 413 darab készül belőle, számozott talpbetétekkel, és február 11-én lehet őket megvenni 3 helyen, a Factory 413-ban, a Supra NYC-ben és a Supra oldalán. Hírforrás: SneakerFreaker

 

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 2 perc
Converse Japan All Star Ox Turndown LC

Converse Japan All Star Ox Turndown LC

Azzal senki nem vitatkozhat, hogy mindenki kedvenc dorkójának jelentősen növekedett az ázsiója Chuck Taylor modelljeinek köszönhetően az elmúlt néhány évben. Nos, a japán Converses srácok gondoltak egy nagyot, alapul vették a hagyományos Ox felsőrészt, és toldottak rajta egy kicsit. Na nem sokat, csak éppen annyit, hogy játékos könnyedséggel eltudjanak adni pár új cipőt az ázsiai tornacsuka fanatikusoknak. Az új modell kapott egy bokagallért, ami az igazi klasszikus kétréteges All Star-okat hivatott megidézni, emellett a bújtatott bőr és a kék-piros felfűzött bojtok dizájnja amerikai őslakos motívumokra hajaz. Az All Star Ox Turndown LC  fehér és barna színekben lesz kapható, már csak az kérdéses, hogy mikor láthatjuk az amerikai és európai üzletek polcain a tavasz során. Addig is, szemezhetünk a félvér szépséggel a converse japán oldalán.

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 2 perc
Reebok Workout 25th Anniversary

Reebok Workout 25th Anniversary

Egy jubileumi bejelentést kell, hogy közöljek, ugyanis a Reebok cég Workout modellje, melyről már korábban írtunk, immáron a 25. életévét tölti be a sneaker palettán. Így a már bőven nagykorúnak mondható cipő rengeteg köntösben lesz kapható Reebok Workout 25th Anniversary márkajelzéssel. A 87-ben világra jött lépő azóta is rengeteg cipőimádó kedvence, kényelmes viselete és időtálló formája segítségével beírta magát a cipők történelemkönyvébe. Az ünnepi darabok közül személy szerint a fluoreszkáló példányon akadt meg a tekintetem. Alapjába véve hófehér, gumi talprész és kívül-belül bőr borítás. Teljes sötétségben viszont megmutatja foga fehérjét a fenevad, és zölden fluoreszkálva ad jelet magáról. A kollekció február 15-én tárul a nagyközönség elé, árat még sajnos nem tudunk, de aki szeretne egyet sajátjának mondani, mindenképp csekkolja a világhálót! 😉 Íme pár kép a repertoárból  kedvcsinálónak. Forrásunk a sneakernews és a nicekicks volt.

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 2 perc
Adidas Originals Team GB Collection

Adidas Originals Archive Team GB Collection

A 2012-es londoni olimpia alkalmából, ami már csak 6 hónapnyira van, a háromcsíkos originals csapat előásta az archívumból és kicsit újradolgozta az angol olimpiai csapat cuccait, melyeket az 1984-es los angeles-i olimpián viseltek.  Az eredmény a kicsit retro, de elképesztően jó  Team GB kollekció, melyben a melegítőfelsők és dzsekik mellett és három klasszikus teremsport cipő található, természetesen a fehér-piros-kék különböző variációit felvonultatva. A Gazelle Indoor indigókék felsőrészt kapott, piros és fehér beütésekkel a betétben és a csíkokban, gumi talppal. A Tobacco egységesebb „airforce blue” (légierő-kék) színben pompázik, csak fehér van mellette és egy kis piros a nyelvre nyomott logoban. A Handball 5 Plug egy kellemes meglepetés a kollekcióban, Klasszikusan angolosan (vagy franciásan is akár…) fehér alapon piros és kék elemekkel büszkélkedik, még a talpra is jutott. A Team GB kollekció februártól minden Adidas Originals üzletben beszerezhető. Hírforrás: SneakerFreaker

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 2 perc
Adidas Originals AR 2.0 All-Star

Adidas Originals AR 2.0 All-Star

Sokak által kedvelt három csíkos márkája egy újabb lépőt dobott a piacra, ami még szinte forró, annyira friss. Az NBA All-Star gála 1951 óta rendületlenül megrendezésre kerül (1999 kivételével), ami idén sincs másképp. A floridai Orlando ad székhelyet a hagyományőrző  labdajátéknak, eme neves alkalom jelképéül készítette az Adidas az All-Star Original AR 2.0-t. Sorstársának tekinthetjük az adiZero Rose 2-t, ami inkább a parketta ördögének tekinthető. Az AR 2.0-át inkább az utcai használatra készítették fel, a középmagas szár kedvelői legnagyobb örömére. A stílusjegyei és a megszokott minősége hűen tükrözi az Adidas színvonalat. Szín összeállítása az orange/navy blue harmóniája, amivel szintén a labdajátékra fektetik a hangsúlyt. Klasszikus vulkanizált talprésszel látták el, a tépőzár pedig biztosítja, hogy tuti a lábunkon maradjon a shoe. A három csík az oldalán, a logó a nyelvén, sarokrésznél és nem utolsó sorban a talprész narancs színt kapott, a felsőrész lakk betétekkel megfűszerezve pedig sötétkék kombót. Remek összhatás, kényelmes, egyedi viselet és tökéletes minőség garantálja a hosszútávú használatot. Aki ezek után azonnal szeretne hozzájutni a cipőhöz, az keresse fel a Foot Locker bármely üzletét, ahol 95 dollárért hozzá is juthat 😉 Forrás: SneakerNews, SneakerFiles

 

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 1 perc
Vans goffritalp iPhone tok (Fotó: HELLLA KENNY / flickr)

Vans goffritalpas iPhone tok

Még karácsony környékén került fel a Vans amerikai webshopjába a híres Vans „waffle sole” goffritalpat mintázó iPhone4-es telefontok. Nemcsak a talp járófelület stimmel, de a jellegzetes fehér oldaltalp és a Vans címke is rákerült a tokra. Az oldszkúl cipőtalp és a nyúszkúl ájfon párosítása igazi telitalálatnak bizonyult, a Vans webshopból rövid idő alatt elkapkodták az összeset és erősen korlátozott számba, már 100 dollár környékén kapható meg eBayes aukciókon, bár a Vans ígérete szerint februárban már „csak” 30 dollár környékén ismét kapható lesz nagyobb mennyiségben 🙂 Bár én nem szeretem a tokot a telómon, de most komolyan elgondolkodtam 😛 Fotók: HELLLA KENNY / flickr

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 2 perc
Vans Syndicate - ízelítő 2012 tavaszáról

Vans Syndicate – Anthony van Engelen és Jason Dill

A Vans Syndicate 2012 tavaszán egy új projektet mutat be, melyet Anthony van Engelen és Jason Dill neve fémjelez. A két öreg haver úgy döntött, frissítik az Anthony által preferált cipőket, méghozzá az Authentic Pro „S”-t, az Old Skool ’92 Pro „S”-t valamint minden idők nagy kedvencét a Sk8-Low „S”-t. Mindegyik cipő valódi bőr felsőrésszel és disznóbőr béléssel büszkélkedhet. Az Authentic Pro „S” kígyóbőr mintával míg az Old Skool ’92 Pro „S” gepárd szőrmével, az AV Sk8-Low „S” külső jegyeit tekintve fekete bőr felsőrésszel tündököl. A gepárd mintával már a boxon is találkozhattatok, ugyanis 2010-ben a WTAPS VS Vans Syndicate modelljei között is feltűnt. Mindhárom lábbeli kristályosan csillogó, átlátszó talpat és a talpbetéten skorpió mintát kapott. Ezek a modellek biztosan nem jönnének szemben az utcán (a budapesti utcán legalábbis biztosan nem), mert nemcsak egyedi és stílusos, de limitált darabszámban készülő cipőkről van szó.

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 5 perc
Store 13 Pearl storecheck: csajcuccok, csajoktól csajoknak

Store 13 Pearl Store Check

Egy szavatok sem lehet Csajok! 🙂 Ez kedves ismerősöm, Leves kommentje a facebookon. És milyen igaza van. Eddig sem volt mission impossible jó snowboard-freeski cuccokat venni a Karolina úton, de amióta a nagytesótól pár lépésnyire megnyitott a Store 13 Pearl, tényleg nem lehet egy szavunk se. Nézz be velünk a tovább után!

Tovább
×