Nike

A Nike a világ egyik legnagyobb, és legismertebb márkája, legyen szó sneakerekről, sportról, vagy a mindennapi életről. Ezen az oldalon megtalálsz mindent, ami Nike cipő és ruha! Sőt itt van a márka története, érdekességek, és a legikonikusabb modellek is, több mint ezer cikkben, melyek a témában íródtak. Görgess lejjebb, és merülj el a Swoosh világában!

 

Tovább
Olvasási idő: 2 perc
Man’s Best Friend – Dogs With Kicks

Man's Best Friend – Dogs With Kicks

Az egész ezzel az  Air Jordan 1 Phat “Gold Medal”-al kezdődött. Kellemes nyári este volt, éppen hazafelé tartottunk a parkból amikor belémnyilalt az érzés: hiszen még ki sem lőttem a netre magam az új szerzeménnyel. Rögtön meg is kértem a sofőrt hogy kattintson egyet, kiskutya tekintet, némi kontraszt, filter, és már ment is ki Instagramra. Nem is tellett 2-3 napba, de már több száz megosztásnál jártam, felkapták  a dolgot, mém lett a képből. Néhány hét alatt persze több ezer hasonló fotó készült, még a tévé is beszámolt a dologról, de én csak vakkantottam, ugyan már, ez nem rólam vagy rólatok, hanem a cipőről szól. Azóta persze a haverok is folyton traktálnak a fele ennyire sem menő utánzataikkal.. és akkor persze még én vagyok az egoista. Ti mit gondoltok, melyik a legmenőbb?

Válogatásunk forrása ezúttal is a KicksonFire Instagram csatornája volt.

[caption id="attachment_24473" align="alignnone" width="620"] Man’s Best Friend – Dogs With Kicks – Kattintsatok a galériára a további ebekért![/caption] [caption id="attachment_24468" align="alignnone" width="620"] Mornin’[/caption] [caption id="attachment_24467" align="alignnone" width="600"] A fiatalember utolsó mozdulata.[/caption] [caption id="attachment_24466" align="alignnone" width="612"] Héhéhé csináljunk már egy olyan képet ahol pózolok az új csukámmal![/caption] [caption id="attachment_24465" align="alignnone" width="612"] Szia cica van gazdád?[/caption] [caption id="attachment_24464" align="alignnone" width="612"] Melyiket lenne jobb megcsócsálni?[/caption] [caption id="attachment_24463" align="alignnone" width="612"] Teljes összhang[/caption] [caption id="attachment_24462" align="alignnone" width="612"] 3. hét – még mindig nem sejtenek semmit[/caption] [caption id="attachment_24461" align="alignnone" width="620"] Sajnos a te méretedben nem volt cimbi[/caption] [caption id="attachment_24460" align="alignnone" width="620"] Nagy lábon élni tudni kell[/caption]]]>

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 2 perc
size? x Nike 'Perf' pack: fini Air Maxek, Blazerek és Zoom All Court cipők

size? x Nike "Perf" Pack

A size? nagy-britanniai sneaker üzlethálózat húzásairól már többször is olvashattatok itt a sneakerboxon, most egy a Nikeval közös együttműködésről számolunk be, a „Perf” pakkról, mely perforált hasított bőr felsőrésszel készült modelleket takar, nem is akármilyeneket! A csomag három modellból áll, viszont ebből csak az Air Max Light és a Zoom All Court 2 Low készült valóban a finom tapintású hasított bőrből, két-két, királykék (royal blue) és világosbarna (tan brown) színben. Az Air Maxek szerintem különösen finom összhatást adnak, nagyon eltalálták az anyag és a színek összhangját! A Blazer ’77 Mid cipők kilógnak ebből a képből, mert egyáltalán nem a csomagnak a nevet adó lyuggatott bőrből készültek – bár szintén bitang jól néznek ki, mind a fekete, mind pedig a szürke változat. Gyakorlatilag mindet elfogadnám, és ti? A cipőket február 16-tól szombattól lehet megvásárolni a size? üzleteiben és a webshopjukban!

[caption id="attachment_24394" align="alignnone" width="620"] size? x Nike ‘Perf’ pack: fini Air Maxek, Blazerek és Zoom All Court cipők * Katt a galériához![/caption] [caption id="attachment_24391" align="alignnone" width="620"] size? x Nike ‘Perf’ pack: Air Max Light[/caption] [caption id="attachment_24392" align="alignnone" width="620"] size? x Nike ‘Perf’ pack: Air Max Light[/caption] [caption id="attachment_24389" align="alignnone" width="620"] size? x Nike ‘Perf’ pack: All Court 2 Low[/caption] [caption id="attachment_24390" align="alignnone" width="620"] size? x Nike ‘Perf’ pack: All Court 2 Low[/caption] [caption id="attachment_24393" align="alignnone" width="620"] size? x Nike ‘Perf’ pack: Blazer ’77 Mid[/caption] [caption id="attachment_24388" align="alignnone" width="620"] size? x Nike ‘Perf’ pack: Blazer ’77 Mid[/caption]  ]]>

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 3 perc
Nike Flyknit

Nike Flyknit Lunar1+

Amióta tavaly ilyenkor bemutatták a Nike új technológiáját, a Flyknit-et, új értelmet nyert az a fogalom, hogy könnyű cipő. A Flyknit szerkezetben a szükséges támasztás szó szerint bele van kötve a cipőbe, ezzel alig van varrás a felsőrészben, ami irritálhatna, lélegzik a cipő és pehelysúlyú a végeredmény.  Ha valakinek annyira nem kenyere a minimalista cipő, mert a kényelem is számít, akkor a futószezonra készülve érdemes egy pillantást vetni a Nike Flyknit Lunar1+-ra, amelyben a Flyknit felsőrészt a puha, de dinamikus Lunarlon párnázással párosították, így hiába könnyű és nagyon légáteresztő, jól tartja a lábat, kényelmes és még jól is néz ki. Érdekelnek a részletek? Tovább!

[caption id="attachment_24345" align="alignnone" width="620"] Nike Flyknit[/caption]

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 2 perc
Nike AllStar

Nike Top Secret: Area 72 kollekció

A Nike legújabb kollekciója az NBA elkövetkezendő houstoni rangadója előtt tiszteleg, amihez alapul vettek pár klasszikus kosaras cipőt amiket megtoldottak egy nagy adag galaxisos mintával, ugyanis Houstonban van az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) egyik legnagyobb központja. A kollekcióban a Nike öt klasszikus modelljét találhatjátok meg, mint a Nike Blazer Mid, Vandal, Lunar Force 1, Barkley és természetesen az Air Force Max. Mindegyik cipőt különböző galaxisos mintával látták el a tervezők és gondoltak a cipők belsejére is, mivel a cipők nyelve követi a galaxisos mintázatot. Ha megtetszett akkor nem kell sokáig várnod, ugyanis a kollekció darabjai február 14-én kerülnek a boltokba korlátozott mennyiségben, illetve elérhetők lesznek a nike.com weboldalon is!

[caption id="attachment_24255" align="alignnone" width="620"] Nike Top Secret: Area 72 kollekció (katt a galériához!)[/caption] [caption id="attachment_24256" align="alignnone" width="620"] Nike Air Force Max[/caption] [caption id="attachment_24252" align="alignnone" width="345"] Nike Air Force Max[/caption] [caption id="attachment_24258" align="alignnone" width="620"] Nike Blazer Mid[/caption] [caption id="attachment_24254" align="alignnone" width="620"] Nike Blazer Mid[/caption] [caption id="attachment_24260" align="alignnone" width="620"] Nike Vandal[/caption] [caption id="attachment_24259" align="alignnone" width="620"] Nike Lunar Force 1[/caption] [caption id="attachment_24257" align="alignnone" width="620"] Nike Barkley[/caption] [caption id="attachment_24263" align="alignnone" width="620"] Nike Top Secret: Area 72 Badge[/caption]  ]]>

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 2 perc
Nike P-Rod 5 LR – Black / Mint

Nike P-Rod 5 LR – Black / Mint

Kifutóban van Paul Rodriguez ötössel szignózott cipője, de a Nike-nál úgy gondolták, megérdemel még egy színkombót a széria eddig legsikeresebb darabja. A valószínűleg utolsó Nike P-Rod 5. fekete alapon babakék kontrasztozást kapott, de természetesen a jól bevált Zoom betét és speciálisan kiképzett vulkanizációs eljárással kiképzett talp sem maradhatott le a modellről. Mindemellett a cipő különlegessége a speciális signature logó, ami a korábbi ötösökkel ellentétben már a nyelv egész felső részén és a sarokrészen is visszaköszön. A forgalmazást tekintve nincsenek jó híreink, utolsó darabokhoz híven a hírek limitált pározásról szólnak, de ha mindenáron P Rod csukára vágysz, keresd a hatos szignót a BP Shop üzleteiben.

[caption id="attachment_24107" align="alignnone" width="620"] Nike P-Rod 5 LR – Black / Mint – A többi képért kattintsatok a galériára![/caption] [caption id="attachment_24106" align="alignnone" width="620"] A P. R. logó sem maradhatott le[/caption] [caption id="attachment_24105" align="alignnone" width="620"] A talp hozza a szokásos minőséget[/caption] [caption id="attachment_24104" align="alignnone" width="620"] Elég kontrasztosra sikeredett[/caption]]]>

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 1 perc
Nike Dunk Sky High – Obsidian

Nike Dunk Sky High – Obsidian

Csajok! Előfordult már olyan, hogy nem tudtátok milyen cipőt vegyetek fel, csajos magassarkút, esetleg lazább edzőcipőt? Nos úgy néz ki ezt a problémát sikerült abszolválni a Nike tervezőgárdájának, hiszen a legújabb Dunk Sky High pont az aminek látszik: egy edzőcipőnek álcázott magassarkú. A 7 és fél centiméter magas pöttyös cipellő ötvözi a klasszikus Dunkok előnyeit a nőies kecsességgel. Borítását tekintve hasított bőrről beszélhetünk, de a megszokott vulkanizált talp és a legfejlettebb Lunarlon betét sem hiányzik a Nike Girls legújabb modelljéről. Ha esetleg megtetszett volna a szeplős szépség, nézzetek be a hasonló változatokért a Nike Budapest Westend-beli üzletébe, esetleg a Wesselényi utcai BP Shop-ba.

[caption id="attachment_24015" align="alignnone" width="620"] Nike Dunk Sky High – Obsidian- Kattintsatok a bővebb képcsokorért![/caption] [caption id="attachment_24014" align="alignnone" width="620"] A talp tipikus Nike[/caption] [caption id="attachment_24013" align="alignnone" width="620"] A pöttyös az igazi[/caption]]]>

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 7 perc
Webshop Check @ Allike Store * Most 20% kedvezmény a sneakerbox olvasóknak! *

Allike Store webshop check

Nagyon gyakran kapunk kérdéseket tőletek, hogy honnan tudnátok limitált szériás cipőket, vagy a kedvelt és ismert márkák Magyarországon nem elérhető változatait megvásárolni. Korábban már összeírtunk általános tanácsokat a külföldi netes vásárlásról és a hamisítványok kiszúrásáról, de mostantól – népszerű store check sorozatunkhoz hasonlóan – rendszeres időközönként alaposan bemutatunk majd egy-egy megbízható külföldi webshopot, ahonnan bátran rendelhettek cuccokat. Az első epizódban a német Allikestore-ban néztünk körül, és bizony tetszett, amit láttunk 😀 Tovább!

[caption id="attachment_23922" align="alignnone" width="620"] Webshop Check @ Allike Store * Most 20% kedvezmény a sneakerbox olvasóknak! *[/caption]

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 2 perc
Nike Mercurial Vapor IX focicipő

Nike Mercurial Vapor IX.

Fejlesztések szemszögéből elmondhatjuk, hogy a foci cipők mindig is az innováció középpontjában álltak, csakúgy, mint a kosaras modellek. A Mercurial család 10 éves múltja során folyamatosan megújulva újabb és a teljesítményt növelő technológiákat mutatott  be modelljein. A széria IX. darabjánál sincs ez másképpen, a Mercurial teljesen új Speed Control felsőrészt kapott, amely különleges anyaga révén még komolyabb tapadást biztosít. A cipő természetesen a Nike innovatív All Conditions Control (ACC) technológiájával készül, amely minden időjárási körülmények között, nedves, csúszós pályán is segíti viselőjét. Két színváltozatban lesz elérhető a modell, melyek  a “fireberry” és „sunset” fantázianeveket viselik. A premierhez klip is készült Cristiano Ronaldo vendégszereplésével, aki hurrikánként végigsöpörve a szélen tör kapura. A tovább után találjátok a galériát a két féle változattal.

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 1 perc
Nike Janoski tökpirosban (Hyper Red)

Piros János

Az egy hónappal ezelőtt itt a boxon bemutatott „Piroska” Air Maxnek megérkezett a kisöccse, Jánoska 🙂 Úgy tűnik, hogy a Nike-nál a tavaszi szezonban előszeretettel nyúlnak a piros színhez, ennek a Nike Janoski modellnek is teljesen piros (angol nevén Hyper Red) a felsőrésze – de még a fűzők és a bélés is.  A talp természetes gumi színt kapott, de a sok piros mellett ez szinte sötétbarnának tűnik… A cipők már kaphatók bizonyos üzletekben, például a Conceptsben. Mi már azt is nagyon izgatottan várjuk, hogy a hazai Nike Janoski felhozatal milyen lesz tavasszal 😛

Hír és képforrásunk a Highsnobiety volt.

[caption id="attachment_23959" align="alignnone" width="620"] Nike Janoski tökpirosban (Hyper Red) * Katt még képhez! *[/caption] [caption id="attachment_23960" align="alignnone" width="620"] Nike Janoski tökpirosban (Hyper Red)[/caption] ]]>

Tovább
×