félcipő

Tovább
Olvasási idő: 3 perc

The Sza – Braydon Szafranski második Emerica pro cipője

The Sza – Braydon Szafranski második Emerica pro cipője
Braydon első cipőjéről és életéről már olvashattatok itt (link), s az egyik leginkább die-hard skaternek új, teljesen más felfogásban készült cipője jelent meg április 1-én (nem szokványos időpont:), így erről olvashattok most néhány gondolatot.
A cipő a glam rock vonaltól eltávolodott, punk stílusra jellemző vonások fedezhetők fel rajta, például a cipzár és a pánt, mely hasonló a bőrdzsekik vállán találhatókhoz. A cipzár egy pici tárolórészt zár, s a cipőt a lazításával könnyebb levenni. Az első modellhez képest a cupsole talpat vulkanizált váltotta, az STI labor talpbetétével. Párnázottsága redukálódott. Négyféle színben érhető el, melyek közül három velúrbőr és egy sima felszínű. Kevés varrási pont biztosítja a masszív konstrukciót.

Braydon első cipőjéről és életéről már olvashattatok a sneakerbox.hu-n, s az egyik leginkább die-hard skaternek új, teljesen más felfogásban készült cipője jelent meg április 1-én (még az időpont is jellemző :), így erről olvashattok most néhány gondolatot a tovább után!

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 4 perc

Vans klasszikusok – 2011 tavaszi felhozatal

Már több jószándékú emlékeztetőt kaptam lelkes sneakerbox.hu olvasóktól, hogy mikor készül el a beígért cikk az idén tavasszal-nyáron itthon is megkapható Vans klasszikus cipőkről. Gondoltam nem várom meg, míg valaki egy véres lófejet tesz az ágyamba erélyesebb figyelmeztetésként, szóval a cikk a klasszik Vans Era, Authentic, Old Skool cipőkről itt olvasható a tovább után 🙂

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 2 perc

Supra Wrap

Biztos sokan vannak (velem együtt), akik inkább a Supra magas szárú modelljeiért őrülnek meg, de vannak azért másfajták is 🙂 A Wrap a legújabb tagja a Supra családnak, igazi kis könnyű tavaszi-nyári „topánka” srácoknak és csajoknak egyaránt. Ezt a cipőt a végletekig leegyszerűsítették, a két vászonból összeállított felsőrészen alig találsz varrást, a talp a szokásos szimpla vulc gumitalp. A szivárvány minden színében, sőt még annál is többen, 12-féle változatban kapható a cipő, természetesen a felsőrészhez színazonos fűző, és ami valamivel meglepőbb, színazonos talp is jár 🙂 Arról nincs infónk, hogy Magyarországon is felbukkan-e majd ez az új Supra modell, pár képpel viszont szolgálhatunk 🙂

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 2 perc

Converse Star Player x Ronnie Fieg

Ronnie Fieg cipőtervező 27 éves létére már 13 évet ledolgozott a cipőiparban. Diákmunkás raktárosként kezdte a new yorki David Z. sportcipő üzletláncnál, ahol szépen emelkedett a ranglétrán, egészen addig, amíg megvette az egész céget 🙂 Már több, mint 50 modell került ki a keze alól, többek között olyan márkákkal dolgozott együtt, mint az Asics, Saucony, New Balance vagy adidas. Ebben az együttműködésben az 1975-ben kiadott Converse Star Player modellt gondolta újra, nem is akárhogy: A cipőt az oldaltalpig bezárólag finom bőrrel fedte be, a bőrbe nyomott minták, a perforált borjúbőr belső borítás és a bőr cipőfűzők teszik teljessé az összképet. Mind a kék (Athl Navy/Gray) magas szárú, mind a bronz zöld (Bronze Green) félcipő a David Z. broadwayi üzletében illetve webshopjában kapható. Katt a képre a galériához!

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 1 perc

Air Max 90 – CBF quickstrike modell

A Sneaker Freakeren láttuk a hírt, hogy a Nike felszerelésben és cipőben játszó, brazil fociválogatott saját Nike Air Max 90-es cipőt is kapott. Ennek a quickstrike modellnek black-on-black kivitele nem is állhatna távolabb a Canarinho-nak, azaz kis kanáriknak is becézett brazil labdazsonglőrök sárga-kék-zöld színeitől: a bőr, struccbőr és hálós felsőrészen minden tökfekete. A sarkon a pipa helyett a szokásos Nike felirat és a pipa helyett a Brazil Labdarúgó-szövetség nevének rövidítése (Confederação Brasileira de Futebol – CBF) található. Mindenesetre elég jól néz ki a cipő önmagában is, hogy ne csak focirajongók hordhassák 🙂 Galéria a képre kattintva!

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 6 perc

Megérkeztek az Almond BMX-es cipők!

A korábbi Lotek és Orchid cipőkről szóló cikkeink után végre ismét egy Magyarországra érkező új BMX-es cipőmárkáról, az Almond Footwear-ről számolhatunk be. A mostantól az OG-ben kapható Almond cipőket bicósok álmodták meg, és minden porcikájukat a BMX-ezéshez tervezték, wtp-s német precizitással 🙂 A jó hír, hogy a „világpremierrel” egyidőben már nálunk is kapható mind a négy modell, az összes létező színváltozatban. Kíváncsivá tettünk? Akkor tovább 😀

Tovább
×