Ezeket a cikkeket találtuk erre:

rihanna

Tovább
Olvasási idő: 4 perc
Fenty PUMA by Rihanna Fall/ Winter 2017

Spinédzserek Párizsban – Puma x Fenty by Rihanna

Azt kell mondjuk, hogy Rihanna szezonról-szezonra leiskolázza a divatipar nagyágyúit és a divathetek alkalmával mindig valami újat hoz a Puma x Fenty égisze alatt. A sötét, itt-ott gótikus jegyekkel megtűzdelt kollekciót, egy a barokk fénykorát megidéző bemutató követtet, most pedig a történelmi korszakoktól kicsit elrugaszkodva, a ’90-es évek gimijeinek vagy egyetemeinek legikonikusabb trendjeit gondolta újra. A tovább után mutatjuk hogyan!

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 3 perc
Rihanna az év cipőtervezője

Az év cipőtervezője Rihanna

Rihanna és a Puma közös munkája tavaly kezdődött, amikor az énekesnőt kreatív igazgatójául választotta a német sportszergyártó. Természetesen nem újdonság, hogy egy-egy híresség foglalhatja el ezt a széket, azonban arra már többek kapták fel fejüket, hogy az év cipőtervezőjének járó elismerést 2016-ban az énekesnő kapta Puma Creeper modelljéért. A tovább után bemutatjuk az énekesnő és a Puma, illetve a díjat a márkának kivívó, Creepert.

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 5 perc
Rihanna Puma x Fenty vonala egyre sikeresebb

Modern barokk – Puma x Fenty by Rihanna

A Rihanna és Puma x Fenty kollab újabb állomásához érkeztünk a Párizsi divathéten. A barbadosi énekesnő a márka hivatalos nagykövete és egyben kreatív igazgatója, így szezonról-szezonra valami újjal kell előrukkolnia a divathetek alatt. Nos Riri tavalyi kissé darkos és gótikus stílusú kollekciója után jövő nyárra maga mögött hagyta a biztonsági játékot és valami egészen merészet álmodott a német sportszergyártó égisze alatt. A 2017-es S/S kollekció a barokk fénykorát és annak talán legismertebb divatrajongó királynéját, Marie Antoinettet idézi, a tovább bővebben is bemutatjuk a történetet.

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 11 perc
2020 trendek: oversized cuccok

2020 top streetwear trendek [LOOKBACK]

Sokan legszívesebben magunk mögött hagynánk már 2020-at, mert elég sok rossz dolog történt. Ám ezeket a katasztrófa és rossz hír-összefoglalót már megtették helyettünk mások, koncentráljunk most arra, hogy milyen divat és stílustrendek bukkantak fel vagy éppen teljesedtek ki 2020-ban. Nézd meg ezt a 8+3 trendet, melyek csapatunk szerint 2020 legjellemzőbbjei voltak, tovább!

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 8 perc
-Justin és Hailey-

Justin Bieber stílus és fejlődés – miből lesz a cserebogár?

Ha nem egy barlangban élsz, kizárt, hogy ne hallottál volna Justin Bieberről vagy legalább pár képe ne jött volna szembe az Instán. Korai zűrös évek, érdekes Supra lépők, megkérdőjelezhető outfitek: ez volt a tipikus Justin Bieber stílus a korai években. Most elsősorban az öltözködésén keresztül érzékeltetném felnőtté válását, hisz nem kicsit komolyodott meg! Katt a továbbra és maradj velem, ha egy igazi stílusfejlődést látnál!

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 5 perc

Vintage hype – első rész

Visszamennél a múltba, hogy az akkori stílus alapján öltözködj? Ezen még agyalnod sem kell, ha tudod mit csinálsz. Ma már akkor is elismerő tekintetekkel találkozhatsz az utcán, amikor olcsó retro outfitedben lófrálsz. Most biztos azon agyalsz, hogy “Milliókat adok ki HYPEBEAST cuccokra és egy ötöst sem kapok”. Ugye kíváncsi lettél? A vintage a tökéletes példa, hogy olcsón is lehet stílusosan öltözködni, akár 30 éves cuccokból is. A Vintage hype cikksorozatunk első részében megtudhatod mi is számít ma tűznek és megismerhetsz pár nagy arcot a témában. Ha kíváncsi vagy kattints a továbbra!

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 7 perc

Hogyan lett a Stance az első számú sneakerhead zokni brand

Minden kultúrának szüksége van reformokra, hogy folyamatosan meg tudjon újulni! Ez hatványozottan igaz az extrémsportok és a streetwear világára, mégis vannak olyan kiegészítők, ruhadarabok, amelyekről megfeledkeznek, mind a gyártók, mind pedig mi, akik viseljük őket. Ha a kínálat sovány, akkor mi is kevésbé pörgünk rájuk és nem variálunk, színesítünk velük a szettjeinken. A zokni, mint viselet sokak számára egy fix dolog, attól függetlenül, hogy mondjuk sneaker, vagy nadrág fronton keresik az újdonságot, az átlag fekete-fehér-szürke vonalon mozognak heti zokni rotációjukban. A Stance alapítói ezt az egyhangúságot akarták megreformálni anno, amikor már a manhatteni öltönyös formák szivárvány színű zoknijaikkal dobták fel egyszínű szettjeiket, a deszkás, utcai vonalon viszont csak néha tűntek fel bevállalósabb grafikájú zoknik. A folytatásban megismerhetitek a brand sztoriját a kezdetektől, egészen az NBA együttműködésig!

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 4 perc
A Converse sztorija több, mint 100 évre nyúlik vissza

A Converse sztori

Tény, hogy a Converse Chuck Taylor a legrégebbi, legnépszerűbb és minden idők legnagyobb példányszámban eladott kosaras cipője. Igazi kaméleon darab, a popkultúra egyik alapköve, a grunge képviselőitől kezdve, a deszkásokon át egészen az amerikai First Ladyig mindenki rajong érte. Mi lehet népszerűségének titka? A tovább után a kezdetektől mutatjuk be a Converse sztorit!

Tovább
×