Sárkány “Sárky” Kristóf interjú

Pár hete leültünk Sárkyval beszélgetni, hogy megtudjuk mik a tervei még az idei szezonra és merre járt és fog járni a nyár során. Amit mindenképpen megtanultunk tőle, hogy kitartással, pénzt és időt nem sajnálva lehet itthon is fejlődni, csak akarni kell. Sárky jelenleg a Nike csukáit koptatja, így arról is megkérdeztük, hogy szuperál az új Koston 2-es. A folytatásban nagyinterjúnkat olvashatjátok anekdotákkal és hazai skate törivel.

[caption id="attachment_27755" align="aligncenter" width="620"]Skate! Every damn day! Skate! Every damn day![/caption]

Pár hete Szlovákiában jártatok, milyen volt a menet?

Nyitrán voltunk, ami körülbelül egy 1,5 óra kocsival. Petrányi Lajos, Ostya, Farkas Berci a Smirglitől és Hrabovszki Peti mentünk. Amikor elindultunk még eléggé necces volt, mert esett az eső itthon és kint is rezgett a léc, hogy milyen lesz. Aztán kiértünk, eléggé vizes volt a pálya, egy órát elsorcizgattunk a pálya körül, aztán kisütött a nap, felszáradt a pálya és egész nap ment a csapatás este 8-ig. Van a parkban 3 korlát és egy óriási nagy pool, beton park, szóval komoly téma.

Dolgoztál öltönyösebb vonalon is, ott a kollégák, hogy viszonyultak a deszkázáshoz?

Igen, 2 évig dolgoztam ingatlanközvetítőként az egyik legnagyobb cégnél itthon, de konkrétan öltönyt szerencsére sosem kellett hordanom. Amikor oda kerültem, nem tudom miért, de nem akartam a deszkázással kitűnni, így nem tudott róla egyetlen kollégám sem. Persze ez nem tartott sokáig, mert pár hónappal később megnyertem az OSG-t. Utána persze mindig mindent tudni akart mindenki, és még az irodavezetőm/főnököm is rengeteg szabad időt adott a gyakorlásra. Attól függetlenül hogy mind szakmailag, mind pedig emberileg jócskán gyarapodott a tudásom, bizonyos idő után úgy éreztem hogy ezt nem tudom összeegyeztetni a deszkával. Ezért inkább eljöttem.

A gap felett Kassán

BS flip a gap felett Nyitrán

Külföldön hova érdemes menni deszkázni?

A kedvenc mostanság Kassa. Főként azért, mert nagyon jó lineokat lehet menni, van sokféle korlát, 2 piramis, 2 kihagyás, márványpadka, mini bowl rész, szerintem itt mindenki megtalálhatja a neki tetsző részt, óriási területen van. Másrészt azért, mert elérhető távolságban van,  3 óra alatt kényelmesen lejut az ember. Ugyanakkor a 700 eurós majdnem jogsi elvételes gyorshajtást sajnos nem sikerült megúsznom, aznap keményen meg lettem szívatva. Közel van még Bécsben a Hütteldorfi bowl, és van még egy nagyon jó flatground-os padkás spot egy híd alatt, ’’nordbrücke’’ a neve. Sajnos csak Austria, és Szlovákia ahova lehet szervezni egy napos deszkázásokat, a többi jó hely nagyon messze van.

Hova nem érdemes menni?

Legnagyobb bánatomra, a mai napig 2 kedvenc múltbeli helyemre senki se menjen mert használhatatlan: Görzi és Hősök tere. Itt kezdtem, csak azért a kedvenceim. A parkokban azért minden helyen van 1-1 elem, ami használható: a városligetben az egyenes korlát, a Görzenálban a minifél, nagyfél. A LAB-en kívül azonban nincs olyan, ami kollektíve jó lenne.

Hogy állsz hozzá a versenyzéshez?

Szeretek versenyezni, de csak ha van színvonal és húzó erő! Az utóbbiból az elmúlt években már nincs hiány, ugyanakkor a színvonal a parkok minősége miatt gyakran esik.
Beszéljünk egy kicsit az eredményeiről!
Az elmúlt 2 évben két hasonló versenyt tudnék említeni, amik valóban emlékezetesek voltak. Egyedüli magyarként jutottam ki az Element make it Count versenysorozat európai döntőjére (Berlin), aminek a magyar Make it count verseny első helyezése volt az előfeltétel. Tavalyelőtt az osztrák Volcom Wild in the parks versenyen lettem 2., ezért a Wild in the parks európai döntőjén is indultam, amit Koppenhágában rendeztek. Ősszel Bécsben egy meghívásos padka + line street versenyen lettem 2., aminek nagyon örültem, nem gondoltam volna hogy aznap annyira megy majd a padkázás:) Tavaly OSG-n a 2.helyet csíptem el, tavalyelőtt pedig sikerült az első helyezést megfogni.

Egy stílusos feeble az idei Mystic cupról

Egy stílusos feeble az idei Mystic SK8 Cupról

Mik voltak a célok a  nyárra?

Az utóbbi időben úgy érzem, hogy itt az ideje bevállalni 1-2 igazi street railt. Van 1-2 trükköm amit egy emberesebb utcai korlátra is oda mernék tenni. Most az a cél, hogy minden héten egyszer-kétszer beülni a kocsiba és elmenni Kassára, vagy Bécsbe, vagy hasonló helyre nyomatni, gyakorolni.

Hogy látod, hova tart a park deszkázás?

Mindenhova a nagyobb cuccokat teszik be, mint mondjuk a Nike Street League-en, ahol mindemellett betonból van az egész park. Én szeretem a nagy elemeket, szóval nekem tetszik.

Ha lenne lehetőséged egy pályára saját elemet tervezni, akkor az, hogy nézne ki?

Sokat szoktam ilyen elemeken gondolkodni. Lássuk csak.. egy flat, vagy kicsit döntött piknik asztal, amire van egy nagyon nagy rádobó és flatbe leszedős, egy nagy kihagyás, egy óriási tanulós flat korlát, amire döntésből mész rá és flatbe szedős.

Definiáljuk ezt a kihagyást? 🙂

Hívhatjuk gap-nek is 🙂 Amúgy már valaki megcsinálta az álom parkomat, Sheckler 2009-10-es privát parkjáról beszélek.

Mi az, ami nélkül sosem indulsz el nyomatni?

Nem mondom, hogy skate tool, mert azt mindig otthon hagyom. Nem mondom, hogy viasz, mert azt is mindig otthon hagyom és valakitől kérek..:) Tehát igazából nincs ilyen, legyen jó a szett és csá! Jó legyen a dekkem és a cipőm és fontos, hogy az övet lecseréljen cipőfűzőre. Kényelmesebb így deszkázni, amúgy utcán öves vagyok.

BMX-es vonalon is hasonló a trend…

Alapkellék, olyan 2005-től. Töky mondjuk mindig is cipőfűzőt hordott. Még talán kapta is, hogy ohh fűzőt a gatyába, miez?! Most pedig ugye mindenki így hordja. Hasonlóan régen a bőgatya volt, most meg aki ilyenben deszkázik egyenesen fura és a normál, szűk megy.

Sárky a Mystic Sk8 Cupon

Sárky a Mystic Sk8 Cupon

Milyen a jelenlegi setupod?

Mindig megingásokban vagyok, 1-1,5 éve elkezdtem 8.5-es lappal deszkázni. Most pár hónapja Nagy Alex hatására visszaváltottam 8.25-ös deszkára. Rábeszélt, hogy jó lesz az, jó lesz az!:) Sz#r volt, de megszoktam. 2-3 deszkát eldaráltam 8.25-el, de most megint egy 8.5-ös van fenn. Úgy gondolom most, hogy ennél maradok, mert nagy pályára nagyon szeretem, meg a 149-es könnyített függőt használok és 8.5-ös deszkára nem is lehet nagyon felrakni kisebbet. Kerék az ilyen 52-53, épp, ahogyan koppan. Meg hát a jó csapágy, a lényeg, hogy pörögjön, mint az állat, nem a márkára megyek.

Bekerültél a Nike támogatottak közé pár hónapja. Tőlük melyik modellt használod?

Az ugye most a Koston, a korábbi modelleket nem használtam és ez az első Nike cipőm, amiben deszkázom. Jól bírja a strapát és a Lunarlon talp baromi jó. Vaskos, és jól tompít az érkezéseknél. Nem az van, hogy fáj a talpad és abba akarod hagyni. Nagyon bejön, hogy szűk az orra és nagy benne a hasított bőr felület, ami a flippeknél jól jön.

A Koston formája letisztult, a felső rész igen homogén. Korábban is hasonló profilú cipőkben deszkáztál?

Vansből a Chukka Low modelleket szerettem a legjobban. A Nike talpa különlegesebb. Menjél el egyszer futni benne! A varrásai is jól bírják, mert rejtett varrásokat használnak. Nem találsz olyan pontot a cipőben, amin igazán felszakadhatna. Max a színeken variálnék, a felépítése szuper.

Sárky Koston 2-ese

Sárky Koston 2-ese

Ha Kostonnal tervezhetnél együtt egy signature modellt, az hogy nézne ki?

Lényegében nem sokat változtatnék rajta. A cipők is megváltoztak az évek alatt. Ahogy 2004-ben, mindenki 7.5-es deszkát akart, a Zone-ban az fogyott el először és a 7.8-as nem kellett senkinek és a 8-as sem kellett, az meg pláne nem.. Most meg ugye 7.5-es nincs 7.75-ös a legkeskenyebb és 8-as visz mindenki, még a kisgyerekek is. A cipők is ilyenek voltak. Styleban mindig is bejöttek a kicsit bumszlibbak, a klasszik skate cipők. Aztán ez lecsengett és jöttek a vékony talpúak hosszított orral. Letisztultak és lényegében már semmi nincs a cipőben. A Koston a legjobb irányba vajazódik, extrább, nagy felület és hasított bőr a felesleges dolgok nélkül. Ezekben nem lötyög már annyira a lábad, mint a régiekben. Régen simán megcsináltunk olyanokat, hogy futsz a busz után és leesik a lábadról, rengetegszer volt ilyen.. Ezt már nagyon be sem kell kötni, mert a gumi alapból nagyon jól tartja. Mostanra igazi sportcipők lettek.

Látom rajtad a Janoski modell egyik idei kiadását, mennyire jön be a Nike sláger modellje?

Utcára hordom. A talpuk különösen jó, előbb szét megy a felső rész, mint a talpa. Sajnos befogtam már deszkázni is pár napra. Klasszikusabb deszkás cipő. Technikailag a Koston előrébb van azért és deszkázni is kényelmesebb. Londonban is minden második emberen azt látod, Kostonban deszkáznak ott is a srácok.

Mit szólsz a cruiser/longboard trendhez?

Nem gáz, legalább ezzel is népszerűbb lesz a sport. A longboardra is jópáran rákattantak, sokan szerintem azért nyomják, mert nem akarnak megtanulni olliezni:) Stabilabb vagy vele, kavicsban, repedésben nem akadsz meg. Mondjuk én 52-es kerékkel tolom a Normafáról is, az para:)

Mi adja a szerelmet a deszkázásban neked?

Talán Amerika, de oda még csak 1szer volt szerencsém eljutni. Egy jó park mindig lázba hoz! Barcelonában mondjuk streetelgetnék..vagy LA-ben!

Kivel olvasnál szívesen interjút itt a sneakerboxon?

Karkossiák Zsoltival.

Kinek mondasz köszönetet?

Kernács Ákos Bulcsú (Töky), Bacsó Berci, Lányi Tamás.  És persze a Nike-nak a rengeteg cuccért, azon belül pedig Takács Balázs snowboarder manager Úr-nak:)

Köszönet az interjúban használt képekhez Hrabovszki Péternek és a Smirgli blog csapatának! a szerk.

]]>

vegi

Évek óta mint aktív részese és szemlélője követem a deszkás, illetve egyéb freestyle sportokat a magyar miliőben, illetve all over da globe.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • lányi szerint:

    sárky! köszi, hogy megemlítettél Tökyt és engem. sajnálom, hogy több év után a Vans nem érezte úgy, hogy támaogatni kéne az egyik legjpobb magyar deszkást…sok sikert a jövőben!

×