Nike AF1 „történelemóra”

A Nike Air Force One cipő 1982-ben jelent meg és nyitott új fejezetet nemcsak a kosaras, de a street cipők történetében. Egy AF1-et mindenki felismer jellegzetes formájáról – annak ellenére, hogy több, mint 1700 szín- és anyagváltozatban került már kiadásra az elmúlt közel három évtizedben. Most áttekintjük ezeket az eseménydús éveket, tovább!

Ismerd meg az AF1 történetét!

Ismerd meg az AF1 történetét!

Forradalom a kosárpályákon

A maga idejében forradalmi technikai újdonság volt: az első légbetétes kosárlabda cipő, emiatt kapta az Air Force One nevet – az USA elnököt szállító repülőgépének hívójelét. Az AF1 előtt a kosárcipők a mai fogalmaink szerint nem voltak valami puhák és kényelmesek, pedig itt aztán tényleg szükség volt az ütődés csillapítására. Az addig elterjedt gyakorlat, hogy a játékosok több (akár négy-öt) pár zoknit húztak, elég fapados „megoldás” volt a problémára. A másik tipikus gond akkoriban az volt, amikor a cipők „mosolyogni” kezdtek: így hívták gúnyosan, amikor elöl elvált a felsőrész és a talp…

A Nike tervezői sok száz prototípus elkészítése után találták meg a megoldást, hogy a futócipőkben akkora már bevált légbetétet hogyan alkalmazhatnák a kosárlabda cipőkben is. Az AF1 szokatlanul vastag varrott cupsole típusú talpába egész hosszában légbetét került, és erős varrás rögzítette a felsőrészhez. A járófelületen a forgáspontok, azaz a két koncentrikus kör a tapadást és a fordulékonyságot segítette elő – és persze azt, hogy onnantól bármikor meg lehessen ismerni egy AF1 nyomot a földön 😀

Nike Air Force 1 - hirdetés és két prototípus 1982-ből

Nike Air Force 1 – hirdetés és két prototípus 1982-ből

De az újítások nem csak a talpra korlátozódtak. Az először kiadott, 1982-es, fehér, ezüst pipás magas szárú (high-top) modellen ott figyelt a szintén legendássá vált tépőzár is, aminek a boka tartása mellett még az is fontos funkciója volt, hogy a boka nagy kitéréseinél enyhe nyomást fejtett ki az orsócsontra és a szárkapocs-csontra – így előzve meg egy bokaficamot. Ez a tépőzár annyira divatos lett, hogy sokan karkötőként is viselték. Legalább ilyen jellegzetes a kis fémtábla, AF1 és ’82 felirattal, amit az első két lyuk között fűzhetsz fel.

Az Air Force One legendához ugyanúgy hozzá tartozott az „Original Six”, az a hat profi kosaras, akiknek a lábán 1982-ban AF1 modell debütált: Moses Malone, Michael Cooper, Jamaal Wilkes, Bobby Jones, Mychal Thompson és Calvin Natt. Rasheed Wallace neve is összeforrott az Air Force One-nal, mert őt nem érdekelték az új modellek, hanem gyakorlatilag egész pályafutása során Air Force 1-et hordott.

Nike Air Force One Original Six poszter 1982-ből

Nike Air Force One Original Six poszter 1982-ből

Forradalom az utcákon 

A cipő jól fogyott, és 1984-ben, miután kifutott az Air Force One első hulláma, valami olyan történt, mint még azelőtt sosem. A cipőt egyre jobban kezdték keresni a keleti-parti kosaras fiatalok és három baltimore-i sportbolt – a Downtown Locker Room, Cinderella Shoes, Charley Rudo’s Sports  – tulajdonosa, a „három amigo” meggyőzte a Nike-t, hogy hozzanak ki újabb színeket. Megtették – és el is kapkodták az összeset. „Akkor minden hónapban hozzunk ki egy új színt!” Ilyet senki sem csinált eddig: a ” minden hónapban új cipő” koncepció, amit a márka például a Nike SB cipőknél is alkalmaz, ekkor született meg Baltimore-ban.

Ahogy a hip-hop és a kosaras kultúra összeforrt, úgy terjedt el az „Air Force One járvány” a I-95-ös autópálya mentén, mely New Yorkot, Philadelphiát és Baltimore-t köti össze. Voltak, akik New Yorkból több, mint 600 kilométert utaztak oda-vissza, hogy megvegyék a legújabb színt. Mindezt hírverés, reklámkampány, sőt (80-as évek!) internet nélkül. A hír szó szerint szájról szájra terjedt, és máig ezek a keleti parti városok az AF1 igazi hazai pályái.

Ez a videó itt nemcsak az Air Force One, de a sneakerbox.hu történetéhez is hozzátartozik, ez volt a második írásunk a múlt homályába vesző kettőezerkilences év augusztus havában 😀 Elég sokat melóztam anno a magyar feliratozással, olyannyira, hogy azóta eszembe sem jutott hasonlóba belevágni 😀

Az Air Force One láz túlnőtt a keleti parton, túlnőtt az USA-n és az AF1-et a világ egyik legismertebb Nike modelljévé tette. Egyszerűen megszámlálhatatlan szín és anyag kombinációban adták ki, a félcipő, mid és magas szárú változatban. A 25 éves évfordulóra összerakott Nike AF1 weboldalon kaphatsz belőlül ízelítőt és jópár gyönyörűen megfotózott háttérképet is letölthetsz.

Gondolom senki nem itt fogja először látni Nelly Air Force Ones klipjét, de hát hogy maradhatna ki? 🙂

Nike AF1-ek Magyarországon

Aki akart már itthon AF1-et vásárolni, tudja, hogy nem úgy megy, hogy bemész a legközelebbi Nike cipőket árusító üzletbe és válogatsz – kevés helyen lehet hozzájutni és sokszor marad a net, ott legalább nem lehet panasz a választékra 🙂 Ezen akarnak most változtatni, hogy szélesebb körben is elérhető legyen itthon ez a legendás modell. 2010 november elejétől a tetőtől talpig fekete mid Air Force 1 érkezik majd a Players Room 17 üzletébe (Budapesten a Westend, Arena, Árkád, Allee és Mammut üzletébe, a pécsi és győri Árkádba, a kecsméti Malomba, a Veszprém, Miskolc, Szolnok, Alba és Zala Plazába, a Nyír Korzóba, a Debrecen Fórumba, a Csaba és Vértes Centerbe) 41-es és 46-os méretek között és 27.990 Ft-ért zsákolhatsz be egyet. Remélhetőleg ezt a klasszikus fekete darabot továbbiak követik majd 🙂

Nike AF1 Mid (black/black) - ez itthon is kapható lesz 2010 őszén

Nike AF1 Mid (black/black) – ez itthon is kapható lesz 2010 őszén

 

Jelentkezés az Air Force One nyereményjátékba

Szeretnél te lenni az a szerencsés olvasónk, aki megnyeri ezt a fekete szépséget? Akkor nincs más dolgod, mint regisztrálni a Nike és sneakerbox.hu közös nyereményjátékába, ahol a jelentkezők között kisorsolunk egyet!

A jelentkezés november 7-én véget ért.

A jelentkezési időszak: 2010. október 27. – november 7.
A nyertest 2010. november 8-án értesítjük!

Egyéb tudnivalók:
A nyeremény egy pár Nike Air Force One Mid (black/black) cipő. A nyertes mellé három tartaléknyertest is kisorsolunk, akik (kihúzási sorrendben) akkor válhatnak jogosulttá a nyereményre, ha a sorban előttük lévő(k) valamilyen oknál fogva nem felel(nek) meg az előzetesen közölt feltételeknek, vagy nem érjük el a regisztráció során megadott elérhetőségeken. Megadott adataidat bizalmasan kezeljük és nem spammelünk! Adatkezelési irányelveinket itt megnézheted.

Ha bármilyen kérdésed lenne, kérdezz nyugodtan: sneakerbox.hu@gmail.com.

 

gergő

A cipőimet - bár már nagyon sok van - nem gyűjtöm, hanem hordom :)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×