Cipőfűzés kezdőnek és haladóknak

Részemről eddig megelégedtem a nem túl fantáziadús egyenes vagy keresztbe cipőfűzéssel és legfeljebb akkor váltottam „stílust” ha kimosás után újra kellett fűzni a cipőmet. Most viszont, hogy láttam a világ legrészletesebb és legteljesebb cipőbefűzéssel foglalkozó oldalát, már semmi sem lehet olyan mint régen 😉 A tovább után finomhangolhatod cipőfűzési stílusod és elmondhatod a véleményed a sneakerbox.hu első szavazásaiban is.

Cipőfűzés haladóknak

Cipőfűzés haladóknak

 

Sokkoló: egy 6 lyukpárral rendelkező cipőt több mint ezerkilencszáz-milliárd módon lehet megkötni. Mivel még most is gyomoridegem lesz tőle, ha a négy alapműveletnél bonyolultabb matematikára kell gondolnom, nem számoltam utána, inkább elhiszem. Itt jön a néhány leggyakoribb cipőfűzési módszer, illetve amik megtetszettek. A színmagyarázat: a fűzés a szürke színnél kezdődik, a bal oldalra kerülő fűzőrész kék, a jobb oldalra kerülő pedig sárga színnel van jelölve. Az oldalon sajnos sok helyen csak ezzel az egyszerű Pumával és hurkafűzővel voltak mintaképek, szóval egy szebb cipővel és jobb fűzővel azért jobban néznek ki 🙂

Hagyományos egyenes cipőfűzés

Az oldal ezt „cipőbolti befűzésnek – shoe shop/factory lacing” nevezi, mert az egyik leggyorsabb és legkönnyebb cipőfűzési módszer, és szép rendezett kinézetet ad minden típusú fűzővel. A kis hátránya, hogy az elején meg kell saccolni, hogy mennyi fűző fog a végén maradni, hogy egyenlő hosszúságú legyen a bal és a jobb fűzőszár. Ami érdekesség hogy van olyan formája, mikor keresztbe fűzik a hosszú szálat.

Hagyományos egyenes fűzés

Hagyományos egyenes fűzés

Egyenes cipőfűzés átkötések nélkül

Ez is egyenes fűzés, de itt nincsenek látható átkötések és még letisztultabb képet ad. Ezt a módszert csak a páros számú lyukpárral rendelkező cipőknél lehet szépen megcsinálni, és javasolt egy kicsit vastagabb fűző használata, hogy ki is nézzen valahogy.

Egyenes fűzés látható átkötések nélkül

Egyenes fűzés látható átkötések nélkül

„FOTÓS” és CIKK-CAKK FŰZÉSEK

A következő két fűzés a fotós (shoe display) és a cikk-cakk (criss-cross) egymás fordított verziói. Az elsőben el lehet rejteni a fűzőket a végén (ezért szeretik a fotósok és a boltokban is sokszor így teszik ki a cipőket), a másikban pedig megköthető a masni a végére. Nekem a „fotós” jobban bejön, főleg mert ott az első két lyukban fent fut a fűző, a cikk-cakkban alul és ez szerintem kevésbé tetszetős. A cikk-cakkot meghúzni, a „fotósat” pedig meglazítani könnyebb 🙂

"Fotós" és cikk-cakk fűzési módok

„Fotós” és cikk-cakk fűzési módok

SAKKTÁBLA

A sakktábla (checkboard) fűzés már kétszínű fűzések közé tartozik, méghozzá nem is a könnyűek közé. Ezt a nagyobb nyelvű, nagyobb felületű cipőknél lehet megcsinálni, mert hosszában is át kell fűzni a keresztszálak között. Két különböző, lapos típusú fűző kell hozzá, a képen narancssárgával jelölt fűzőt fűzd be a fentebb már leírt átkötés nélküli egyenes módon. Ezt követően a másik színűvel (itt lilával jelölt) a cipő alján kezdve fűzd át a keresztszálak között, amíg el nem éred a tetejét és fordulj vissza az alja felé és ismételd, amíg el nem fogy a fűző vagy a cipő szélessége. A maradékot gyűrd be, hogy ne látszódjon.

Sakktábla/checkboard fűzési mód

Sakktábla/checkboard fűzési mód

Duplafűzés

Egy másik kétszínű fűzési mód a neve duplafűzés. Kezdd két lapos és rövid fűzővel (nem fele akkora, mint az eredeti, de rövidebb). A képen lilával jelzett fűzőt fűzd át alul az első két lyukon, majd a következő lyukpárat kihagyva fűzd X alakban. Folytasd addig, amíg el nem éred a legfelső, vagy az az alatti lyukpárat. Ezt követően a másik fűzővel csináld meg ugyanezt, a legalsó, üresen hagyott lyukpárral kezdve, felfelé egészen a tetejéig. A legvégén két lehetőséged van: Vagy két masnit kötsz rá, vagy összefogod a négy fűzővéget és úgy kötsz rá masnit.

Duplafűzés különböző színű fűzővel

Duplafűzés különböző színű fűzővel

 

A fűzési leírások és a képek Ian Fieggen engedélyével kerültek felhasználásra. Számtalan más fűzési mód, cipőfűző hossz kalkulátor és egyéb elképesztően teljes körű információ a www.shoe-lacing.com oldalon, illetve sorozatunk következő részében, a Puma Lacelet cikkben!

gergő

A cipőimet - bár már nagyon sok van - nem gyűjtöm, hanem hordom :)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×