Bár már a Skytop III-as is megérkezett, a korábbi népszerű Skytop modellek is pörögnek még. Itt van például a legfrissebb limitált kiadás a Supra Skytop II-ből, ami a Flag Pack nevet kapta. Ez két színváltozatot tartalmaz: az egyik a Firecracker a szürke alapszín mellett az amerikai zászló kék-fehér-vörös színeit és mintáit idézi, neve pedig a július 4-i USA függetlenség napi tűzijátékokra utal. A másik a Black Flag, mely fekete-fehér színeinek “kulturális hátterére” nem sikerült rájönnöm – akárhogy is, ez a sötét változat nekem sokkal jobban tetszik, szívesen behúznék egyet a 413-ra limitált darabszámból :) A Flag Pack modell tegnaptól elérhető, természetesen a Factory 413-ban, de emellett néhány európai üzletben is (hozzánk legközelebb Németországban). Galéria a képre kattintva!
Ezen a héten nézhettük meg az első képeket a Supra Skytop III-ról. Chad Muska új modellje láthatóan ismét kijelölt egy új csapásirányt: ezúttal a “high-tech” deszkás cipők felé. Nagytestvérünk, a Sneaker Freaker a modell megjelenésének alkalmával egy interjút is készített Muskával, melyet magyarra fordítva olvashattok a tovább után, és persze még több képet is megnézhettek a hármas Skytopról.

Chad Muska interjú az új Supra Skytop III bemutatásával
tovább
A medve kijött a barlangjából… a Supra Black Bear a legújabb limitált Skytop modell, melyet csak a Factory413 webshopból lehet megrendelni (ahogy nemrég megírtuk, ez itthonról is lehetséges). Pontosan 413 darab készült belőle, mindegyik számozva a nyelv belső részén. A teljesen fekete, ráncosított TUF bőr felsőrész és a fehér vulc talp klasszikusan szép összhatást ad, ami pedig kívülről nem látszik az a fekete (mű)irha bélés a sarok és a nyelv felső részén. Gondolom a “feketemedve” nevet ennek köszönheti, és kicsit érdekes is az időzítés így a meleg idő megérkeztével… persze lehet, hogy az ausztráloknak szánták, ők most mennek bele az őszbe/télbe szegények :)

Supra Black Bear Skytop - Factory 413 limited
Ez a Kamikaze’s Revenge (azaz a Kamikáze bosszúja) Supra Skytop II szerintem a mintája alapján akár a Győzike bosszúja nevet is kaphatta volna :) A modell nevének oka a Supra “távoli múltjába” nyúlik vissza: 2008-ban a Brooklyn Projects-szel együttműködésben készült egyik első Skytop modell viselte a Kamikaze Skytop nevet. A műzebraszőr már akkor is ott figyelt a cipőn, de akkor még a babakék lakkbőr dominált a fekete alapszín mellett. Ennek a friss Skytop II-nek bőr-hasított bőr kombinációjából készült felsőrésze már piros-fekete színekben pompázik. A cipőből 413 pár készült és múlt hétvége óta a los angelesi Factory 413 üzletben (illetve webshopjukban) lehet megkapni a őket. Még képek a Kamikáze bosszújáról és az eredeti Kamikézéról a képre kattintva!
Saul Hudson, becenevén Slash, a Guns N’ Roses, a Slash’s Snakepit és a Velvet Revolver legendás gitárosa, aki mostanában szólóelőadóként is zenél, már néhány éve kinézte magának a Supra cipőket és viselte őket koncerteken, azonban az idei Superbowl döntőn a Fergie-vel közös élő koncert alatt egy igazi „nagy durranásban”, a világon egyedüli, limitált, kígyóbőrből, kézzel készített Slash Skytop-ban jelent meg a színpadon. Még több kép a cipőről és még több Slash a tovább után!

Slash Supra Skytop cipője - kíííígyóóó :)
tovább
Nem túlzás, hogy mostanában legalább olyan fontos, hogy egy füles jól nézzen ki, mint hogy milyen a hangzása. A Sony a PIIQ fülesekkel szállt be a design-versenybe: a PIIQ fül- és fejhallgatók a legfrissebb freestyle vonalvezetéssel és színekkel készültek. Erre ráerősítésként összeálltak a Complex magazinnal és a Suprával, hogy egy limitált PIIQ Supra Skytop II modellt hozzanak össze, amiből mindössze 10 darab készült és ezt mind egy nyereményjátékon szórták ki a nép közé. A cipő szerintem elég jól sikerült: az elegáns felsőrész fekete, megnövelt kopásállóságú TUF bőrből készült, a sárga csík pedig a fejhallgató párnájával megegyező színű. A klasszik vulkanizált gumi talpon hátul a Supra logo helyett ezen a 10 páron a PIIQ sárga-fekete emblémája figyel. A galériához katt a képre, a tovább után pedig megnézhettek egy rövid videóinterjút a cipő tervezéséről 3 arccal, akik a Supránál a tervezésért és designért felelnek. Többek között ők követik el a Suprákat, amikért mostanában úgy meg vagytok őrülve :))
tovább
2010. október 29. |
írta:
vegi |
6 hozzászólás
tagek:
Holiday,
Skytop,
Society,
Supra
A Supra blogján találtuk az Holiday sorozat legújabb darabjairól készült fotókat, amiket gyorsan meg is osztunk veletek! Az új Societyk 4 új színben frissülnek, a lila változatt talán a legütősebb, de a többi is szemet gyönyörködtető. A Skytop és a Skytop II-ből is felkészülhetünk majd szintén 4-4 új modellel. Több szót nem is érdemes a szavakra vesztegetni, csekkoljátok a képeket!
Mostanában a legtöbb kérdést, hozzászólást, érdeklődést a Supra cipőkkel kapcsolatban kaptuk itt a sneakerbox.hu-n: Hol lehet Magyarországon Supra cipőt vásárolni? Milyen webshopból lehet Suprát rendelni? Milyen Supra cipők lesznek idén ősszel és hol kaphatók? Mennyire tartósak a Suprák? Még sorolhatnám, de inkább folytatom az őszi deszkás és street cipők szemléjét, mégpedig a Magyarország egyik új kedvenc márkájával, a Suprával, azon belül is a legnépszerűbb Skytop modellekkel. Friss színek a tovább után!

Nemmagas, magas, szupermagas: Supra Skytop 2010 őszi válogatás
tovább
A netet böngészve belefutottunk két új Supra Skytop színbe, a kék “sima” Supra Skytop kicsit olyan mint egy szobafestő erősen használt munkáscipője: a különleges töredezettre öregített kékre festett bőrt fehér pöttyökkel spriccelték tele, az összhatás elég különlegesre sikeredett. Ha pedig valakinek a Skytop sem elég magas, akkor ott a Skytop II: a burgundi színű cipőt hasonlóan öregítették és pettyezték. Ez a Skytop II a tartósabbnak mondott TUF anyagokból készült. Arról nincs hír, hogy itthon is kaphatók lesznek majd, a Factory 413 webshopból tudomásunk szerint már rendelhetők. Az itthoni őszi Supra felhozatallal kapcsolatban igyekszünk majd hamarosan egy hasonlóan kimerítő cikkben jelentkezni, mint amit a nyári választékról írtunk :)