December utolsó napján vált hivatalossá, hogy Sean Malto (akinek első Etnies signature cipőjéről két éve, STI Fusion vulc talppal ellátott modelljéről pedig múlt nyáron számoltunk be itt a boxon) átigazol a Nike SB csapatába. A most 22 éves kansasi Sean elég jó évet tudhat maga mögött, például a 2011-es Street League összesített első helyezését. Arra a kérdésre, hogy mi volt a váltás oka, azt válaszolta, hogy mindig is felnézett Eric Kostonra és Paul Rodriguez-re és nagyon örül, hogy most egy csapatban deszkázhat velük.

Sean Malto a Nike SB csapatában
Omar Salazar új signature Nike SB cipőjének, az Omar Salazar LR-nek első színe, a fekete/fehér (Black/White) novemberben jelent meg, ezt követi decemberben a szürke-lila Midnight Fog/Abyss, majd 2012 márciusában a barna/keki (Brown/Khaki). Persze a cipőnek nem csak a színei a fő újdonsága, hanem az új talpbetét a Lunarlon, mely pehelykönnyű, a talpad jobban belesüllyed, ezáltal is jobban irányíthatóvá válik a deszka. A klasszik vulkanizált cipő életérzést kaphatod meg, de modern ütődéscsillapítással. A cipőhöz készült egy kis MiB-Matrix hangulatú filmecske, amiben Salazar úr a főszereplő, az első részt a tovább után, a másodikat pedig 2012-ben nézhetjük meg. Sajnos arról nincs információnk, hogy itthon kapható lesz-e a cipő (eleve a Nike SB-vel kapcsolatban nagy a csönd itthon), de ha friss infó, akkor természetesen ti is tudni fogtok róla.
tovább
A Nike SB cipők egyre inkább egyedi irányba mennek el: végigpörgettem a 2011 novemberi kínálatot és szinte egy olyan sem volt, amelyik kicsit is hasonlítana más deszkás cipőkre – egyrészt nyomják továbbra is az SB Dunk jellegű cipőket, de megjelentek olyan technikai deszkás cipők is, amik inkább futócipőnek tűnhetnek elsőre. A friss felhozatalból három modellt ajánlanék a figyelmetekbe: az első a közepes szárú SB Zoom Stefan Janoski Mid, fekete/fekete (black/black) színváltozata már szinte olyan mint valami alkalmi deszkás súz. Kijött egy új szín a pehelykönnyű Zoom FP-ből is, ez a fekete/aranymetál (Black/Metallic Gold). A Zoom FP technikai tudásáról tavaly karácsony környékén írtunk, itt megnézheted. Végül, de nem utolsó sorban itt a Nike SB Dunk Low Pro ‘Passport Pack’ kék színű tagja, a két útlevélszínű Dunk Low-ról még a nyáron olvashattatok itt a boxon. Sajnos mostanság nem vagyunk elkényeztetve itt Magyarországon Nike SB cipők terén, így valószínűleg ezeket a modelleket is csak külföldről szerezhetik be, akiknek megtetszettek…

Egy kis szemezgetés a Nike SB 2011 novemberi felhozatalból
Todd Bratrud, akinek a tavalyi “borzongató” Nike SB Dunk High Skink cipőt is köszönhetjük, most egy újabb speciális magas szárú SB Dunk modellel rukkolt elő, ez a Cigar. A cipő hasított bőr felsőrésze a dohánybarna különböző árnyalataiban pompázik, az oldalsó, pipa alatti bőrpanel a kis gyűrődéseivel pedig tényleg olyan, mint a jófajta szivarok “köntöse”. A cipő limitált szivarosdobozban érkezik és biztos vagyok benne, hogy amikor kinyitod a Nike “szivarosdobozát” akkor a Dunk friss újcipőillata vetekszik azzal, amikor egy drága kubai szivarosdobozt bontasz meg (mármint nem te, hiszen te nem dohányzol ;) A cipő valamikor szeptemberben jelenik meg, nálunk sajnos szinte esélytelen, hogy kapható lesz :( Galéria a képre kattintva!
Amióta EU-tagok vagyunk szökőévenként egyszer kerül elő az útlevelem, úgyhogy külön megvan a varázsa, ha mégis elő kell venni a kis műbőr kötésű könyvecskét – az biztosan jelzi, hogy nem csak “sima személyis” utazás lesz :) Ez a két Nike SB Dunk félcipő két tipikus “útlevélszínben”, az Európai Unió úti okmányának burgundivörös-arany és az Amerikai Egyesült Államok útlevelének sötétkék színeiben jelent meg, hasított és ráncolt bőr felsőrész kombinációban. Sajnos valószínűleg útlevélre lesz szükséged, ha meg akarod venni ezeket a cipőket, mert itthon nem lesznek kaphatók. Katt a képre a galériához!
2011. április 21. |
írta:
Cuty |
3 hozzászólás
tagek:
collab,
Dunk,
Nike,
SB,
street art
Nike SB X Geoff McFetridge „Paper Dunk”
Az „Art in the Street” graffiti és street art kiállítás most nyílt meg a Los Angeles-
i Kortárs Művészeti Múzeumban/ Museum of Contemporary Art-ban (! válaszd
ki, hogy melyik legyen!!!) , ennek megünneplésére közös munkába fogott a
Nike SB és Geoff McFetridge designerrel, hogy elkészítsék ezt a sajnos limitált,
de gyönyörű Dunk High-okat.
Muszáj megemlíteni azt, hogy a 24 cipő felsőrésze egy-egy kis részletet ábrázol
McFetridge egyik illusztrációjából. A csomagban a cipő mellé adnak egy
különleges pólót, amit a világ 4 egyik leghíresebb utca művészei és deszkás
jelenségei alkották nevezetesen Neckface, Futura, Lance Mountain és CR Stecyk
III.
Sajnos a Paper Dunk a kis országunkban nem lesz elérhető, de hogy ne csak
mi búsúljunk, más országokban sem lesz elhető, mivel a cipők csak aukciókon
keresztül vehetők meg és a Paper Dunk-ok által befolyt összeget a MOCA
alapítványnak továbbítják:)
Az „Art in the Street” graffiti és street art kiállítás most nyílt meg a Los Angeles-i Kortárs Művészeti Múzeumban (MOCA), ennek megünneplésére közös munkába fogott a Nike SB és Geoff McFetridge designerrel, hogy elkészítsék ezeket a gyönyörű, de sajnos limitált Dunk High cipőket.
Az összesen 24 cipő felsőrésze tényleg papírból készült, egy-egy kis részletet ábrázol McFetridge egyik illusztrációjából. A csomagban a cipő mellé adnak egy különleges pólót, melyeket a világ leghíresebbjei közé tartozó street art és deszkás művészei alkottak, nevezetesen Neckface, Futura, Lance Mountain és CR Stecyk III. Természetesen a Paper Dunk a kis országunkban nem lesz elérhető, de hogy ne csak mi búsuljunk, más országokban sem lesz: a cipők csak aukciókon keresztül vehetők majd meg és a Paper Dunk-okból befolyt összeget a MOCA alapítványnak továbbítják :) Katt a képre a galériához!
Az SB Nike-ok legkedveltebbike ismét egy újabb oldalát mutatja meg, a májusban debütáló Dunk Pro modellel. A Space Jam fantázianevű csuka fényes felsőrésze bár nem a legidőtállóbb konstrukció, azonban annál szemet gyönyörködtetőbb látvány. A cipő valószínűleg csak a gyűjtőkig jut majd el, amit a Pro jelző is hivatott jelezni. A talp átlátszó színezést kapott, amit az oldal részen a fehér vált, sportosabb megjelenést kölcsönözve. Ahogy azt a Galéria első képén is láthatjátok a nyelv komoly párnázást kapott, ha valaki netalántán deszkázásra venné fel a cipőt. Köszönet az infókért a Hyperbeastnek.
Téli gördeszkázás minisorozatunk befejező részéhez értünk: a Nike SB szponzorált deszkásait is megkérdeztük, hogy mi jut eszükbe a téli gördeszkázásról. Emellett bekukkantottunk a Nike SB cipők egyik leggazdagabb hazai lelőhelyére, a Coreshopba, és bemutatunk nektek két idén télen érkezett cipőt: egy Nike SB Dunk Mid Pro és egy 2011-es P-Rod 2.5-ös modellt. Tovább!

Együtt a Nike SB deszkás krú (Nike év végi team meeting)
tovább
Az új Nike SB széria talán legkedveltebb darabját érte a megtiszteltetés, hogy a New Yorkban állomásozó Szabadság-szobor bőrébe bújtassák. A cipő februárban jön majd ki. És itt jön a megjelenés igazi különlegessége, ami miatt számotokra is érdekesnek találtam, ugyanis a tervezők a szobor életútját is bemutatják a cipőn. Na de hogyan? A cipő, ahogy kopik és mért ne tenné – deszkázásra lett tervezve – a szobor oxidálását szimulálva szépen az eredeti fűzöld színből rézbe megy át. Ezt a stádiumot láthatjátok a második képen! Szerintem hatalmas ötlet, bár az ‘oxidált’ részek úgy is tűnhetnek mintha egyszerűen poros lenne a cipő!:) Na de mind1 is ebben az esetben, a hangsúly a koncepción és a kreativitáson van! Frissítés: A tovább után egy videóban letesztelik és tényleg működik :)
tovább
2010 novemberében debütált a Nike SB vadonatúj deszkás cipője a Nike SB Zoom FP. Eric Koston az új modellt “technikai deszkás cipőnek” nevezte, mert a kialakításánál sok innovációt vettek át a pehelykönnyű és rugalmas Nike futócipőkből, persze a deszkázás igényeinek figyelembe vételével. Ha kíváncsi vagy, mire jutottak, olvass tovább!

Itt az Nike SB Zoom FP "technikai deszkás cipő"
tovább
2002-ben kerültek az üzletek polcaira az első Nike SB Dunk cipők. A legendás Nike Dunk modellt vastagabb párnázású nyelvvel és Air Zoom légbetétet látták el, hogy megfeleljen a deszkázás igényeinek. Bár azóta számos fasza színváltozat és collab modell született, eddig nagyobb “ráncfelvarrásra” nem került sor. Jövő év elejétől lesz elérhető a következő generáció, a Nike Dunk Pro SB. További részletek és egy videó, ahol lepukkant proszektúra stílusban felboncolják a cipőt, a tovább után.

Nike Dunk High Pro SB - 2011 januártól
tovább
Az idei Békéscsabai Kolbászfesztivál alatt a freestlye kalbászok és a kerítésszaggató pályinka mellett 2010. október 30-án megrendezésre kerül egy amatőr gördeszkás és BMX verseny a Sportcsarnoknál. A program részeként a Nike 6.0 BMX csapat itthon lévő riderei, Spikut Norba, Fari és a Nike SB szponzorált gördeszkások (Turcsik Viktor, Thorpe Samu és Macsu Feri) bemutatóznak. Részletek a flyeren a tovább után!
tovább