A tavalyi Liberty kollekció is szemet gyönyörködtető darabokat vonultatott fel és nincs ez másképp az ideivel sem. Április másodikával olyan klasszikus futócipők borulnak virágba, mint a Cortez és az Air Max 1-es és, hogy a kosaras vonal se maradjon ki a tavaszi zsongásból a Blazer és Dunk sziluettek is helyet kapnak a kollekcióban, de ezek csak májustól lesznek elérhetőek. A Londoni luxus brand virágos mintái, most végtelen formában borítják a csukákat, finom pszichedelikus retro hangulatot árasztva. Az ‘imperial purple’, birodalmi lila színű AM1 és a piros Dunk Sky High modellek nálunk a két kedvenc, a Dunk különlegessége, hogy az alkalmi viseletet erősítendő sarok emelést kapott, így pár női magazinba be is lopta magát már kinn. Infóink szerint itthon nem lesznek kaphatóak a Liberty kollekció darabjai, az eBayn a tavalyi megjelenés modelljei 100 dolár körül kezdődnek.
A Nike úgy döntött, hogy a saját stílusában megünnepli Szent Patrik napját, ami Írország védőszentjének napja. Cipő formájába öntik sörüket…illetve ötletüket, így látott napvilágot a Nike SB Dunk Guiness! A bársonyos barna sört kedvelők szeme nyilván felcsillant a hír hallatán (az enyém is). Azt kell, hogy mondjam, nagyon pozítív a két márka közti kölcsönhatás. Szemet gyönyörködtető módon illik a Guiness színvilága a lépőhöz, mely kapható lesz Low és Mid verzióban is. A Nike hozza a tőle megszokott minőséget, a Dunk pedig egy közkedvelt, strapabíró, divatos darab! A talpbetét megkapta az ír sör logóját, míg a magas szárú felsőrész fekete és teljesen bőr. Ehhez a verzióhoz fehér és barna fűző dukál, barna pipával az oldalán. A Mid változat felsőrésze fekete és barna variációjába öltözött, itt a bőr velúrral keveredik. Ha ezzel a modellel belépsz egy ír kocsmába, tuti mindenki a lábad előtt hever! A cipők ára 90 dollár között mozog és online érdemes vadászni őket. Hírforrásunk a Sneakernews és a NakedConvos voltak.
Tavaly főleg a Hyperfuse technológia miatt volt hangos a Nike Sportswear szakosztály, de az erősen könnyített, légáteresztő felsőrészek után még keményebb diétára fogták a legendás modelleket. Egyenlőre az idén 30 éves Air Force 1 és Dunk High Deconstruct-ról tudunk – mindkettő a Premium vonalon-, de meg lennék lepve, ha a nyár folyamán nem jönne ki még több modell leépített verzióban. A Deconstructed Pack-ben a technológia helyett most a look az újdonság, de ez nyilván nem elhanyagolható szempont, főleg azoknak, akiknek egyszerűen túl nagy az ikonikus cipők eredeti formája. A jelentősen ledolgozott felsőrész és párnázottság egy jóval vékonyabb sziluettet ad. Mindegyik modell egyszínű, prémium hasított bőr felsőrésszel és fehér-gum talppal készül. Az AF1 Low Premium Deconstruct-ból grey és navy verziók láttak eddig napvilágot, a Dunk High Premium Deconstruct-ból pedig blue, orange és beige. A beige az egyetlen, ahol teljesen gumi a talp.
A képek forrása: SneakerFreaker és SneakerNews voltak.
A Nike nem variált sokat a bevált recepten, legújabb technológiákkal kifejlesztett szöveteit vette alapul és kombinálva azokat az ikonikus amerikai színekkel, megalkotta korszakalkotó Lunarlon családjának legújabb darabját, a Nike Hyperdunk 12-t. A továbbra kattintva olvashatjátok a részleteket! :)

Nike Hyperdunk 12 -Team Usa
tovább
Szigeti Viktorral, egyik legjobb snowboard riderünkkel már lepötyögés alatt volt a sneakerbox interjú (ez mindig sok idő :), amikor érkezett a hír, hogy a kanadai világkupán a felkészülés első edzésnapján egy ugratásból landolásnál leakadt az éle, és az elülső vállszalagját elszakítva sajnos 3-4 hetes kényszerpihenő vár rá. Ezért persze az erre vonatkozó kérdések sem maradhattak ki, de a nagy része maradt, ami volt: arról kérdeztük Szigit, miket művel a havon épen és egészségesen :) Tovább!

Szigi interjú a boxban (Fotó: Roland Haschka)
tovább
A Jordan vonal újabb utcásított AJ 1-es modellt dob ki, méghozzá a Sacramento csapatának színeibe öltöztetve. A Kings lilában virító Phat modell elefánt mintás pipájával Áprilisban jön majd ki. A fehér talpra épített cipő a Jumpman rajongók körében biztosan rajongásra talál majd és még a Lakers fanok is eleresztenek egy sanda mosolyt a lila magasszárú láttán. Go AJ, go Sacramento!
A Nike SB Facebook hírfolyamában tűnt fel ez a kép a múlt héten, amin Stefan Janoski – a kiírás szerint egyetlen példányban elkészült – custom “láthatósági neonzöld” színű, nejlon felsőrésszel készült Janoski modelljében deszkázik kínai turnéjuk alkalmával. A cipő egy közelebbről meg nem nevezett barátja tiszteletére készült. Ahogy ránézek a képre, szerintem túlságosan is egyben van ez a cipő ahhoz, hogy egy példány legyen csak belőle, nem lepődnék meg, ha egyszer csak kapható lenne :) Már csak az a kérdés, hogy felvennétek-e. Janoski rajongók, mi róla a véleményetek?

Egyedi Nike SB Janoski - láthatósági neonzöldben :)
Futócipőkről nem túl gyakran írunk itt a boxon, de a Nike nemrég bemutatott innovációja, a kötött futócipő mellett mi sem tudtunk szó nélkül elmenni :) A futók mindig is olyan cipőre vágytak, ami olyan könnyű és rugalmas, mint egy zokni, a kötött, hurkolt anyagoknak azonban nem igazán jó a tartásuk. A Nike négyéves kutatás és fejlesztést után mutatta be a Nike Flyknit cipőt, ahol úrrá lettek ezeken a nehézségeken. A Flyknit (egy 43-as cipőt alapul véve) felsőrésze csak 34 gramm nehéz és az egész cipő súlya nem több 160 grammnál. Ez 19%-kal könnyebb a súlyban sorban következő Nike cipőnél, a Zoom Streak 3-nál, melyet egyébként a 2011-es világbajnokságon a férfi maratonfutók első, második és harmadik helyezettje is viselt… Bár ez a cipő csak a sportolóknak lesz elérhető – a világ élvonalába tartozó futók közül sokan ezt viselik majd például a londoni Olimpián is – az “amatőr” futóknak készülő változat Nike Flyknit Trainer+ néven júliustól megvásárolható lesz, ennek 220 grammos súlya még talán azért elviselhető ;) A tovább után megnézhetsz egy a Nike-tól megszokott színvonalú promófilmet a cipőről, minigaléria a képre kattintva!
tovább
Amikor 1984-ben az akkor még zöldfülű Michael Jordan a Nike portlandi főhadiszállásra repült, még csak nem is sejtette, hogy a világ egyik legnépszerűbb kosaras márkájának alapjait fogják lefektetni. Szerencsére az egyezség megköttetett és immár a 27. Jordan cipőt tarthatjuk a kezünkben. A fő profil ennyi év után is megmaradt, az elsősorban kosárlabdázóknak fejlesztett sportcipő idei változata több alkatrészből rakható össze. Merítve a korábbi cipők tapasztalataiból, és a legújabb technológiák adta lehetőségekből, lábbelink külcsínyét a különböző talpbetétek, légpárnás sarokrészek, bokafogók és a speciális, könnyített szerkezetű szén és üvegszál alapú külső elemek sokaságából válogathatjuk össze. Február 25-től bárki hozzájuthat az alapmodellhez amelyhez egy talp és betét jár, de választhatjuk némi felárért a már korábban megjelent Deluxe csomagot is ami az összes kiegészítőt tartalmazza, természetesen tetszés szerint választott színekben.
2012. február 21. |
írta:
gergő |
5 hozzászólás
tagek:
Blazer,
Bruin,
csajoknak,
félcipő,
kosaras cipők,
kosárlabda,
magas szárú,
Nike,
retro,
srácoknak,
stílus,
street cipők,
történelem,
vintage
A Nike Blazer modell 2012-ben ünnepli negyvenedik születésnapját. Más, ikonikussá vált és mára az utcai cipők közé átigazolt Nike modellhez, pl. a Dunkhoz vagy az Air Force One-hoz hasonlóan a Blazer története is a kosárlabdapályák parkettáján kezdődött, sőt még a japán vonal is befigyel. Idén a szülinap alkalmából nálunk Magyarországon is kaphatók lesznek jófajta színek ebből a gyönyörű retro magas szárú cipőből, ezekhez és egy kis modell töriórához katt a továbbra!

40 éves a Nike Blazer - egy kis törióra és itthon is megkapható színek
tovább
Máté barátom mostanában előszeretettel használja a LUX kifejezést mindenre, ami tetszik neki, mint a királyság, vagy a laza szinonímájaként. Mivel a Nike is szeretné ha beépülne a köztudatba a kifejezés, így a 30. szülinapját ünneplő Nike Air Force eggyesből kihozott egy prémium megjelenést LUX MAX néven, mely gazdájának maximális luxust ad, a legendásan kényelmes talpbetéttel és persze lux megjelenésével. A Vac Tech konstrukcióban készült modell prémium bőr felső résszel készül és félig áttetsző talppal. A fehér/ezüst színű modell premier időpontját egyenlőre balladai homály fedi.