Az én adidas Superstar sztorim

Minden generációnak meg vannak az idoljai, álmai és vágyai. Nekem ez a 80-as évek végén, a 90-es évek elején az Adidas Superstar modell volt. Vicces, mert most újra divat és könnyű elérni. Anno ez lehetetlen volt, vagy szerencse kellett hozzá. Az én Superstar sztorimat megismerhetitek a tovább után!

Csaba Superstar sztorija: "természetesen" a Run DMC-vel kezdődött ez is

Csaba Superstar sztorija: „természetesen” a Run DMC-vel kezdődött ez is

Az adidas Superstart elsőnek a RUN-DMC – Walk This Way ft. Aerosmith klipben láttam valami félig illegálisan fogott külföldi csatornán. (Azóta már azt is tudom, miért nem volt benne cipőfűző 🙂 Megőrültem és rajongó lettem. 1989 óta imádom a hip-hopot, mint kultúrát és a cipő fontos részét képezte annak – és képezi most is.

„5 hét múlva” helyett 10 év után

Akartam egyet, de nem kaptam sehol. A 90-es évek közepén páran (főleg a külföldön fellépő breakesek) már hordták, de én nem kaptam. Volt pletyka, hogy lehet kapni a „görögnél”. Ez egy kis ikonikus bolt volt a Lánchíd környékén, de mindig csak azt mondta tört magyarral, hogy: „5 hét múlva”. Még az adidas cég marketingesével is beszéltem, hogy hozzák be, együtt a Campus modellel, de nem jártam sikerrel.

„Kis” ugrás az időben: egyszer házassági évfordulónkat ünnepeltük kedvesemmel 2001-ben és Kőszegre mentünk, majd átruccantunk Bécsbe. Egy turistaövezetben lévő boltban teljesült be az álmom kb. 10 év után. Csak 1 pár Superstar volt a boltban, de az pont a méretem. Visszavittük a szállásra és csak néztem és néztem. Minden varrást, apró részletet órákig bámultam.

Csaba adidas Superstar cipője egy csomó fellépés, utcai mászkálás és grundfoci után

Csaba adidas Superstar cipője egy csomó fellépés, utcai mászkálás és grundfoci után

A Superstar 11 éve

A cipő 11 évig bírta. Utcán, fellépéseken, klipekben majd a végén még a grundfocit is. 2003-ban velem jött az első szóló EP-m felvételére, majd kiegészült 2003-ban egy fekete-fehér Campus modellel, ami ott van a „Régi védjegy” EP-m borítóján is.

Megmondom a frankót, most a fehér modellt kutatom, zöld csíkokkal.

Artoscsaba: A régi védjegy - a borítón is adidasban :)

Artoscsaba: A régi védjegy – a borítón is adidasban 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×