A finnek Tisza sportcipője

Már a Belga is megmondta: „Legények! Van nekünk Tisza sportcipő, Nyugati márkát hordja csak a nyugati rappelő!” Nos, északi rokonainknak ez nem más, mint a Karhu. Cikkünket a képen látható megjelenés ihlette, de ezen túlmenően egy kis márkatörit is olvashattok a tovább után, ahol arra is választ kaphattok honnan származik az adidas három csíkja, illetve ki találta fel a levegős csillapítást!

karhu_aria_1

Karhu Aria

A Karhu elődjét 1916-ban (!!!) alapították Helsinkiben, ahol a helyi nyírfából készítettek sportfelszereléseket, köztük szögescipőket is. A cég 1920-ban vette fel ma is ismert nevét (jelentése medve), és a kitünő finn atlétáknak hála világhírnévre tett szert az elkövetkező évtizedekben. Ebben nagy segítségükre volt egy bizonyos Paavo Nurmi, kilencszeres olimpiai bajnok atléta is.

karhu_paavo_nurmi

Paavo Nurmi és Karhu szögese (kép forrása: paavonurmigames.fi)

Az 1952-es helsinki olimpián dominálnak a „Karhus” sportolók. 15 aranyat nyernek a cég által gyártott szögesekben, bebiztosítva a Karhu reputációját a sportcipők gyártásában. Olyannyira, hogy egy adidas nevű cég veszi meg a finn márka logóját, a három csíkot, mely mai napig legfontosabb eleme a németek cuccainak. Az ár? Körülbelül 1600 euró és 2 jó minőségű whiskey. 🙂

threestripes_karhu_spike

Adidas? Nézzétek csak meg jobban! (kép forrása: blog.karhu.com)

A Karhu ezután váltott ma is ismert logójára, az M betűre, ami a Mestari-ból (jelentése bajnok) jön. A 60-as években a sportolók igényei alapján nekiláttak a sportcipő gyártásnak is, a 70-es években kifejlesztett „Air Cushion” középtalppal – a Niket megelőzve – ismét nagyot alkottak. Világszerte 1 millió pár fogyott az ezzel szerelt Champion modellből, a cég innovációinak magas színvonalát pedig a sportvonalon világhírű Jyväskylä-i egyetemmel való – mai napig tartó – együttműködésük garantálja.

karhu_champion_air_cushion

A Nike-t megelőzve: Air Cushion (kép forrása: propermag.com)

A tervezettnél hosszabbra sikerült történelmi áttekintés alapján látható, hogy egy elég komoly cégről beszélünk, még ha idehaza nem is olyan ismert. De lássuk végre közelebbről az 1990-ben bemutatott Aria modellt, mely most két színösszeállításban újra a boltok polcaira kerül. A cipő pontosan illeszkedik napjaink prémium retró lázába.

karhu_aria_2

A másik színállás

A cipőt minőségi bőrből és suede-ből készítették. Az élénk színek szép összhangot alkotnak, melyet a csíkos fűző és 3M betétek dobnak fel. A sziluett le sem tagadhatja, hogy a 90-es évekből származik, mégis teljesen egyedi hangulatot áraszt. Engem nagyon rabul ejtett, ha lesz rá lehetőségem biztos beszerzek egy pár Karhut. 🙂 Nektek hogy tetszik finn rokonaink cipő történelme, illetve az Aria modell?

karhu_aria_3

Nagyon pofás darab

Hír- és képforrásunk a Sneakernews, illetve a Karhu hivatalos honlapja voltak.

 

 

kbalint

Magam sem tudom nálam mi volt előbb: a Run-D.M.C., vagy az adidas Superstar. Mindenesetre eléggé megfertőződtem a sneakerek iránti vonzalommal.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×