Adidas Originals by Rita Ora S/S 2015 “White Smoke Pack”

Az egyre népszerűbb brit énekesnő, Rita Ora és az adidas Originals együttműködése nem új keletű, hiszen 2014 tavasza óta jelennek meg kollaborációik egy-egy kapszulakollekció keretein belül. A legutóbbi „Super Pack”-ről már nálunk is olvashattatok és most a május 1-jén debütáló White Smoke fantázianévre keresztelt darabokat mutatjuk be. Bővebb infó és képek a tovább után!

A színes printek helyett ezúttal a fekete-fehér örök kettőse lett a befutó.

A színes printek helyett ezúttal a fekete-fehér örök kettőse lett a befutó.

Rita Ora kapszulakollekciói a megszokott menetrend szerint idén is három felvonásban debütálnak, március 1-jén jelent meg a pop-art és a képregények világából inspirálódott, „Super Pack”, amit most a monokróm „White Smoke Pack” követ a sorban, amit a „Dragon print” egészít majd ki a boltok polcain. A fekete és fehér örök kettősére épülve egyfajta klasszikus stílust próbál megtestesíteni, a sötét háttéren gomolygó finom, fehér füstfelhőknek köszönhetően a klasszikus sportruházat párosul a művészi kidolgozottságú, gyönyörű grafikával. A két fél eddigi kollaborációit tekintve egy sokkal visszafogottabb kollekcióval találkozhatunk majd, aminek merészsége pont egyszerű, esztétikus megjelenésében rejlik.

A klasszikus sportruházat gyönyörű grafikával párosul.

A klasszikus sportruházat gyönyörű grafikával párosul.

A ruhák mellett természetesen a márka legnépszerűbb cipői is füstfelhőkbe borultak. A fekete alap itt is adott volt, amit a sneakerek sziluettjéhez igazodva a fehér mintázat tesz igazán egyedi viseletté.

Az adidas legnépszerűbb cipői is füstfelhőbe borultak.

nojemi

Vallom, hogy egy jól megválasztott cipő a legegyszerűbb szettet is tíz pontossá varázsolja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×