耐克 (Nai Ke)

A Nike ezúttal egyik leghíresebb modelljéhez, az Air Force-hoz nyúlt, hogy felelevenítse a gyökereit. Rövid AF1 történelemóra és részletek a tovább után!

nike_air_force_1_naike_onfeet

Klasszikus, új köntösben (fotó: Hypebeast)

A Nike Air Force cipőt még 1982-ben mutatták be. Ez a modell volt az első kosaras cipő, amiben Nike Air betéttel csillapították a testre ható erőket. Alacsony-, közepes- és magas szárral is kapható volt már több, mint 1700 színösszeállításban! Ennek ellenére máig a teljesen fehér, illetve fekete modellek a legnépszerűbbek. 82-es bemutatása után egy évvel lekerült a boltok polcairól, majd 1986 után vált újra kaphatóvá. Az évek során csak kisebb változásokon esett át, így megőrizte klasszikus, letisztult stílusát.

nike_air_force_1

A klasszikus modell (fotó: tumblr)

Bár anno a kosárlabda pályán is népszerű modell volt, igazán nagy sikert az utcán és a hip-hop kultúrában ért el, melyeknek mai napig meghatározó szereplője.

nike_air_force_1_naike_1

Nike Air Force 1 „Nai Ke”

A Jordan modellekhez hasonlóan a Nike idén cikkünk főszereplőjét is kezelésbe vette, meghirdetve a remastered szériát, a kezdeti hagyományokhoz méltó magasságokba emelve az Air Forcet a minőség terén is. A prémium bőrből készült modellt Kínának szenteli a sportszergyártó, ahol a cipő megjelenésekor kezdett népszerűsödni a kosárlabda, így egymást erősítve lettek a kultúra fontos részei. A kiváló anyaghasználat mellett visszatértek a kezdeti formához, suede pipával látták el a lépőt, és természetesen nem maradhatott ki az Air modul sem. A képet a cipő hátán található 耐克 (Nai Ke) felirat teszi teljessé.

nike_air_force_1_naike_2

A részletekre is ügyeltek

A cipő január 16-tól érhető el Kínában. De túlzottan ne csüggedjetek, mert ezen kívül a Nike webshopjában is! 🙂 Mi a véleményetek róla, hogy a Nike-nál végre meghallották a minőséget érintő kritikákat és serényen tesznek is ellene?

nike_air_force_1_naike_3

耐克 (Nai Ke)

Hír- és képforrásunk a Nike volt.

kbalint

Magam sem tudom nálam mi volt előbb: a Run-D.M.C., vagy az adidas Superstar. Mindenesetre eléggé megfertőződtem a sneakerek iránti vonzalommal.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Nagy Attila szerint:

    Most fogok majd egy elcsépelt hófehéret venni, kérdéses még, hogy low vagy med lesz-e, de nagyon tetszik. Annyira 80’s a design, hogy bele vagyok zúgva. Mindig megtetszik egy lány akin ilyet látok, azt érzem kicsit olyankor, hogy a nyolcvanas években vagyok. Amint megveszem, ez az érzés konstans lesz remélem 🙂

×