Év: 2015

Tovább
Olvasási idő: 7 perc
Összefoglaló a 2015-ös év sneakereiről

Sneaker gyorstalpaló a 2015-ös évről

A 2016-os év bokáját tapossuk már, így úgy gondoltuk, hogy a összegyűjtünk nektek pár sneakert, amik kimagasló eladással vitték a 2015-ös évet. Természetesen minden kategóriában sok újdonság és limitált cipő jelent meg, ebben a cikkben inkább az utcán is elterjedt modellekre koncentráltunk. Fussátok át ti is velünk át gyorsan 2015-öt – a cikk végén pedig ti is szavazhattok a kedvenceitekre. Tovább!

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 1 perc
Air Jordan "Elephant"

Air Jordan 1 „Elephant”

Szépen lassan csepegtetik az infókat a 2016-os Jordan modellekről és azt már korábban megtudtuk, hogy az ikonikus 1-es modell kap egy klasszikus fekete-piros rebootot. A napokban azonban egy újabb izgalmas, fehér modell is napvilágot látott, mely az „Elephant” szignót kapta. A sneaker az alapokhoz hűen bőr a bőrön borítást kapott, melyet ízléses elefántra hajazó mintával és fekete kontrasztokkal tettek még eredetibbé. Akárcsak a klasszikus színkombó, az „Elephant” is 2016 elején várható a boltok polcaira, hazai forgalmazásról egyelőre nincsenek információink.

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 2 perc
Nike Basketball Christmas Pack 2015

Sneaker Karácsony az NBA-ben

A bejgli már majdnem elfogyott, de még egy csomó káposzta van. A feldíszített fa alatt feltépett csomagolópapírok. Egy sneakerhead-nek pedig mi lehet az igazán szuper ajándék karácsonyra? Egy, az ünnepi alkalomhoz illő sú. Már megszokhattuk, hogy minden nagyobb esemény közeledtével a legnevesebb cipők is ünnepi díszbe borulnak. Ahogy a Reszkessetek betörők, úgy ez sem változik 2015-ben. Lássuk, hogy mit tehetünk idén magunkévá az ünnepek alatt. A tovább után vár titeket a Nike Basketball „Christmas Pack”.

Tovább
×