Skullcandy Cassette teszt és bemutatkozó

Idén nem csak a Skullcandy deszkás csapata, hanem a cég termékei is megújultak. A prémiumabb anyaghasználat és hangzás az, amit kitűzött maga elé a brand és az új cuccokat kézbe fogva, illetve fülre téve ezt mi is megtapasztaltuk. A Skullcandy Supreme Sound idén egy vadiúj modellt is köszönt  a családban, melyet a Cassette névre kereszteltek. A fejhallgató igen sokszínű és számtalan kellemes és hasznos skillel rendelkezik, amellett, hogy igazán szép hangokat szólaltat meg. A folytatásban közelebbről is megismerhetitek a fülest, ahol is igyekszünk átfogó képet adni róla.

A nálunk töltött egy hét alatt jártunk fesztiválon, tekertünk izomból a körúton, lejtőztünk a Normafán és néha meg is pihentünk a Casette-el a fejünkön

A nálunk töltött egy hét alatt jártunk fesztiválon, tekertünk izomból a körúton, lejtőztünk a Normafán és néha meg is pihentünk a Cassette-el a fejünkön

Kezdjük a külcsínnel. A Cassette jelenleg három színben kapható, melyek a fekete, a Lurker Toxic Flyer fantázia nevű változat, melynek mintázata ismerős lehet a márka kedvelőinek, mivel több modell megkapta már a mintát, illetve a harmadik színváltozat pedig az athletic blue. Az utóbbi modellből egy teszt példányt sikerült nekünk is megpattintani, hogy egy hétig nyúzzuk és tudjunk meg róla minél többet, hogyan is bírja az aktív életmóddal való találkozást.

Az itthon is kapható színváltozatok

Az itthon is kapható színváltozatok

A füles borítása az Uprock modellnél már megismert finom gumis tapintású matt műanyag. A Cassette-hez két fülpárna is tartozik, egy szilikonból készült, mely sportolás, aktív mozgás során stabilan a fejen vagy a sapkán tartja a fejhallgatót, illetve egy puha szivacsos párna, mely az utcára tökéletes választás, vagy amikor otthoni chill sessionünket akarjuk zeneileg is aláfesteni. A párnák cseréje a tapasztalataink alapján pár perces művelet, illetve a szilikon párna felhelyezése nagyjából 10 másodperc, míg a másik változattal azért 2 percet el kell tölteni. A fejhallgató 120 grammot nyom, ezzel kicsivel nehezebb csak a csúcstartó Icon modellnél. Természetesen van a kábelre telepített mikrofon is, ami a legtöbb okos telefonnal kompatibilis. Ez a skill nagy kedvenc, mivel a kéz nélküli telefonálás igen kényelmes, én otthon is előszeretettel használom, így közben bármit szabadon csinálhatok, de persze bringa cipelés közben sem rossz csevegni és nem félsz attól, hogy leejted a telód és hasonlók.

Cserélhető fülpárna és hordtáska az extrák között

Cserélhető fülpárna és hordtáska az extrák között

A mikrofon nyomógombjával a telefon zenelejátszóját is tudjuk irányítani, egy klikk a play/pause, kettő a kövi számra léptetés, három pedig a vissza egyet, ha még egyszer meghallgatnánk a kedvenc tune-t. Mi iPhone-nal használtuk a fülest, de a leírások szerint a többi okostelefonnal is ugyanúgy kompatibilis, ahogy már korábban említettük. A második kedvenc tulajdonságunk a Cassette esetében, hogy a kábel a fülhallgatóba nincs belegyógyítva, hanem ugyanúgy, ahogy a telefon, MP3 lejátszó csatlakoztatásánál, jack dugóval lehet a fülesbe beledugni. Mivel általában a fülhallgatók vezeték hiba miatt mennek tönkre, a zsebünkben megtörik a csatlakozásnál a kábel és hasonlók, így ha ne adj isten megsérülne a kábel, mindössze azt kell cseréljük a szettből, illetve a kábel élettartama is lényegesen megnő ezzel. Infóink szerint a pótkábelek hamarosan megjelennek a Skullcandy hazai kínálatában is. A Cassette-hez igényes tasakot is kapunk, amibe összehajtva a fülest és a kábelt lecsatlakoztatva kis helyen és biztonságban tudjuk tárolni vagy utaztatni.

A mikrofont nagyon hasznosnak értékeljük, a lecsatlakoztatható kábelek növelik tovább bírják a gyűrődést

A mikrofont nagyon hasznosnak értékeljük, a lecsatlakoztatható kábelek pedig tovább bírják a gyűrődést

A Cassette kis méretének ellenére igen masszív és jó tartással rendelkezik ennek következtében még sapkáról is csak igen nehezen csúszik le. A füles méretét itt is a kicsúsztatható szárakkal állíthatjuk, melyek fém ívvel rendelkeznek, így ezen az általában sérülékeny ponton is be vagyunk védve. Bringával, deszkával gurulás közben tökéletes volt a tartása, így tényleg egy urbánus társról beszélhetünk. A szivacsos párnát viselve még alacsonyabb hangerőn halljuk a külső zajokat, de egy szint felett kizárjuk a külvilágot, mivel igen jól szigetelnek. A szilikonos párna kötött sapi kombó esetében hasonló a helyzet, a szigetelésra a fejhallgató ergonomikus kialakítása is ráerősít, mivel teljesen rásimul a fejre. A Cassette különlegessége, hogy hangszórója kivehető és sisakba, sapkába vagy pulóverbe helyezhető. Vannak külön ehez a modellhez készült kiegészítők természetesen, így nem kell nekünk az ollóval nekiesni textiljeink átalakításának. A Skullcandy-nél korábban is voltak sisakba illeszthető fülhallgató betétek, amiknek nagy hátránya volt, hogy önmagukban nem tudtad őket használni, erre hozott többet között megoldást ez a modell. Még egy tipp, amit kipróbáltunk, a Cassette betétjeit levéve a fejpántról lefelé fordítva egy asztalon mobil hangszóróként is használható és a vártnál jobb hangzással rendelkezik, persze fülön az igazi.

Igazi transzformersz a Skullcandy Casette: összecsukható, szétszedhető, cserélhető

Igazi transzformersz a Skullcandy Cassette: összecsukható, szétszedhető, cserélhető

Összességében a Cassette nálunk szerelem első látásra és bár kerestük, de a teszt során hibákat nem nagyon találtunk, a hangzás a kategóriától elvárt szintet kellemesen hozza, a basszusok is átjönnek, a design és a kényelmi és használati extrák pedig ötös fölé. A Skullcandy látványos vizuális megjelenéséről volt mindig is híres, amihez most felzárkóztatták a technikai tudását is a termékeknek. A fülest megtaláljátok a Skullshop-ban, ahol az új modellek folyamatosan frissülnek. A Skullcandy facebook oldalára is érdemes feltévedni, mivel folyamatos játékok várják like-olókat. A kommentekben pedig várjuk a ti véleményeteket, nektek hogy tetszik a Kazetta?:)

vegi

Évek óta mint aktív részese és szemlélője követem a deszkás, illetve egyéb freestyle sportokat a magyar miliőben, illetve all over da globe.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×