A koponya és a bűnözők, pontosabban a Skullcandy és a Criminal az Ettemboroval karöltve igazi kis underground deszkás veretést hoz össze október nyolcadikára, muzsikával megspékelve. 2 együttes és a folytatásban 3 DJ fogja húzni a talp alá valót a Lágymányosi híd pesti hídfőjénél elterülő R33 elnevezésű helyen. A helyszín igen autentikus egy deszkás félcső versenyhez, mivel kikopott gyári épületek között durrognak majd a rock&rollok és a smith grindok a csövön. A verseny napközben ingyenes, az esti programokra pedig 7-től 500HUF, 10-től pedig 1000 a beugró. Attendingeljetek az event Facebook oldalán és találkozzunk kinn. Respect Skullcandy! A tovább után találjátok a teljes flyert.

Félcső verseny és party a Soroksári úton
tovább
Nyár közepén számoltunk be róla, hogy a Converse és a Tankcsapda közös pályázatot hirdetett, ahol a Tankoknak lehetett tervezni Converse cipőt. Megvolt a zsűrizés, kiválasztásra került a nyertes cipődesign is, és ahogy az meghirdetésre került, a legyártott limitált darabszámú cipő 001-es példányára (melyet a Tankok is dedikálnak) licitálni lehet. A legmagasabb licitáló által kicsengetett összeget a a debreceni Rocksulit működtető Más – Mozaik Szociokulturális Egyesület kapja. A részletekhez és a licitáláshoz katt ide!

Tankcsapda x Converse cipő licit
Sekure D neve ismerősen csenghet rutinosabb olvasóinknak, mivel több korábbi alkotását is bemutattuk már nektek az oldalon. A Globe Destroyert nagyon szereti a mester és most is ezt a modellt pingálta ki. A színek terén, hááát.. nekünk igencsak adja a kombó, mivel akár egy sneakerbox kollab modell is lehetne a lila és lime zöld kombóval. A limitált csukák az Amazon Surf oldalán lesznek majd elérhetőek. Ez a shop nem összekeverendő a nagy Amazon.com-mal, mivel egy új-zélandi szörf shopról van jelen esetben szó!:)
Vadiúj mégis történelmi. A veszprémi deszkások bázisa, a Stég ősidők óta szolgálja ki a srácokat jól megszokott minőségben, így sokunknak ismerősen cseng a Stég neve. A Villányi úti helyszínt pedig nagyon jól ismerjük, mivel az ország első igazán nagy választékkal rendelkező skateshopja, a ZONE hosszú éveken át indított útjára újabb és újabb négykerekű gépezeteket budai bázisából. Ezt követően Coreshopként folytatódott az üzlet története, de mivel ők végleg a netre költöztek, így idén a nyugati szél szárnyán a veszprémi brigád vette be magát a Feneketlen tó tőszomszédságába. A shop megújult, a márkák köre tovább bővült, viszont a folytonosságot jónéhány régi arc is képviseli. De nézzük is meg mivel találkozunk a küszöb túloldalán! Tovább!

They love SkaTEboardinG
tovább
Miszter Ikon, vagyis az Air Force I-es szebb, mint valaha és fehérsége határtalan. A 2011-es Holiday kollekció részeként jön ki a modell, mely a new yorki kosár legenda John Strickland előtt tiszteleg. Strick nagy mókamester volt a pályán és 2010-ben 38 évesen távozott a a fenti Hall of Fame-be. A munkásságának méltó emléket állít a Nike a “Finish your breakfast” modellel. A Strick védjegyévé vált mondat, melynek jelentése szabad fordításban “előbb mindig fejezd be amit elkezdtél” még Jay-Z által is idézett, szóval figyeltek az öreg róka szavaira. A cipő októbertől kapható majd a kiválasztott NIKE forgalmazóknál világszerte.
A Procrossban már elkezdhetjük a szemezgetést a sí/snowboard szezonra, méghozzá 30%-os kedvezménnyel beszerezve a cuccokat. Az akció egészen október 31-ig tart és a webshopos termékekre is vonatkozik! Deszkára, vagyis villamosra fel!

Lassan startol a fehér szezon!
A Nike Lebron 9 több, mint egyszerű ráncfelvarrás a Lebron 8 után, ez az első olyan Nike kosárcipő, amiben a Flywire és a Hyperfuse technológia is belekerült, ami egy még könnyebb, de mégis tartást adó cipőt eredményezett. De nem csak ezért számolunk be róla, hanem mert elba**ottul gyönyörű is :) Nekem inkább azok az oldszkúl kosaras cipők jönnek be, amik mára már street cipővé váltak, de emellett a kékség mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Ez egyébként a limitált “China edition”, ami alatt most kivételesen nem a kínai piacokra gyártott változatot kell érteni :D A Fire Lion, azaz Tűzoroszlán névre keresztelt modell nyelvén egy lentikuláris panelen a névadó, egy narancs lángokból álló oroszlán látható. Ha nem ismerős elsőre a lentikuláris technológia, akkor elmondom, hogy ez ugyanaz, ami vonalzódon meg a tolltartódon volt első általánosban: egyik szögből ilyen, másik szögből olyan képet ad :) Galéria a képre kattintva! Hírforrásunk a Sneaker Freaker volt.
2011. szeptember 25. |
írta:
gergő |
6 hozzászólás
tagek:
BMX-es cipők,
cipőszemle,
collab,
deszkás cipők,
Etnies,
félcipő,
Mid,
pro riderek,
Rockstar,
RVM,
srácoknak
Mostantól nagyobb fokozatra kapcsol őszi cipőszemle cikksorozatunk, a korábbi szezonokhoz hasonlóan pattintjuk nektek a válogatásokat a legnépszerűbb deszkás és BMX-es cipőmárkák hazai választékából, kezdjük is rögtön a 2011 őszén-telén itthon is kapható Etnies cipőkkel! Tovább!

Etnies hazai cipőszemle srácoknak (2011 ősz/tél)
tovább
2011. szeptember 24. |
írta:
vegi |
Szólj hozzá elsőként!
tagek:
air royal,
Mid,
Nike,
utcai
Az új TZ egy elegánsabb megjelenéssel rendelkezik, mint a Nike modellek úgy általában. A sláger Air Royal Mid király kék és méregzöld színben lesz kapható és bőr felsőrésszel készül. A varrásoknál jól látjuk, mennyire össze is van rakva ez a csuka, illetve a természetes megjelenésű gumi talpakkal nagyon eltalálták az összhatást. A natúr megjelenés mögött egy kényelmes utcai cipő áll, melyről bővebben a most megjelenő angol Sneaker Freaker Magazin 22. számában lehet majd olvasni és képeket látni.
Egy egy madár? Egy repülő? Nem, ez Superman…! Kábé ez jutott eszembe, amikor először megláttam ezeket a képeket, aztán eszembe jutott, hogy az SPX bizony egy cipőmárka, melyről végi tavasszal már eleresztett egy bejegyzést itt a boxon :) a 80-as évek utcai kosarasianak “kinek van csillogóbb cipője” verseny vadhajtása Angliában pattant ki egy tervező agyából és akkor kajálta a piac, többek között az akkori idők nehézsúlyú boxbajnoka Lennox Lewis Nem olyan rég a márka visszatért és pofátlan áron készítik elképesztő cipőiket. Ezek itt az őszi kollekció részei, ha nem sokkolódtál eléggé, akkor irány a Sneaker Freaker galériája, sőt még a dicső 80-as évekbe is betekinthetsz a tervezővel készített képes interjúban!
A tokiói Styles store összespanolt az adidas Originals családdal egy exklúzív event erejéig. Szeptember 30. és október 10. között üzletükben12 különböző modellből válogathatnak azok az arcok, akik 150 és 260 dollár közötti cash mennyiséget rászánnak egy egyedi cipőre. Nem csak a színek és feliratok, hanem a cipők anyaga is választható lesz a custom csukák készítésénél. Az esemény promójában jó pár nagy név is elkészítette már a saját darabját, melyeket a galériában láthattok.XLARGE, SILAS és MILKFED brandek is ezek közé tartoznak, az ő kreációikat nézhetitek most meg. Érik az idő, hogy nálunk is megjelenjen az első shop, ahol összerakhatjuk saját modellünket. Addig pedig maradnak a webes custom oldalak, melyeknek egyre nagyobb bizalmat szavaznak a hazai cipőrajongók is és egyre többször halljuk, látjuk a neten tervezett egyedi csukákat itthon is.
Általában végi dolga, hogy a snowboard szezont megnyissa itt a boxon a sznóbis filmajánlójával, de én most beelőzök ezzel a szépséggel :) A Nike 6.0 itthon inkább a BMX-ezéssel forrt egybe, de más országokban erősen nyomják a snow és a surf vonalat is. A 2011/12-es szezon egyik új 6.0 snowboard cipője a Vapen, mely három férfi és három női színben készül, és stílusában a Mogan Mid 2-es cipőre hajaz. Technikai finomságok és videók a “Vapen sessions” sorozatból a tovább után!

Nike 6.0 Vapen snowboard cipők
tovább