A fesztivál/nyári szezon itthon is kapható Vans modelljeiről adunk körképet nektek cipőszemle sorozatunk legújabb részében. Megismerkedhettek a Tory figyelemfelkeltő lila kockás változatával, de a klasszikusabb színek kedvelői is válogathatnak, akár a bőr, akár a szövet cipők kedvelői. Hölgyeim, Önöké a főszerep a folytatásban!
Nemrég mutattuk be itt a boxon Ronnie Fieg bőr tornacipőjét, melyet a Converse-nek tervezett. Most itt van legfrissebb munkája, egy Asics Gel-Lyte III, hivatalosan mint leaf, azaz mentalevél színben, én inkább fogkrémszínűnek mondanám :) A felsőrészt a fűzőktől a sarokig ez a speckó és friss színárnyalat uralja, amit szépen kiemel a fehér talp – eléggé 80-as/90-es évek feeling :) Hasonlóan a múltkori Cons modellhez, ezt is DavidZ brooklyni üzletében lehet majd bezsákolni, szóval aki a környéken lakik, beugorhat megnézni ;)
Ronnie Fieg x Asics Gel Lyte III - mentalevél színben
A cicás brand kedvelt modelljéből négy új szín látott napvilágot a napokban. A kosaras és hip-hop klassikus Suede jellemzője, hogy csakúgy, mint a többi kult darab, sötét és világos színekben is jól mutat, nyárra persze a fagyis pultból ismert színek érkeztek:) A pisztácia zöld, citrom, krém és pink színekben pompázik az ikonikus sziluett. Az új darabokat a brit Offline sneaker store oldaláról lehet megrendelni 50 fontos áron.
A rossz idő miatt 2011. július 23. és 24. szombat-vasárnapról az augusztus 13-14-i hétvégére tették át a csillebérci Norma Parkban a negyedik Chill & Ride BMX amatőr és profi verseny és találkozót. Magyarország legjobb bicósai ismét megmutatják, mit gyúrtak ki tavaly óta :) Szombat este open air rider party: élőben többek között az AkkezdetPhiai, emellett még dubstep és dnb ütemek várhatók. A Peak csapat vetítőgépén az összes hazai fotós és filmes cucca lepörög. Egyéb finomságok: biciklimegőrző (!), ajándékszórás, kedvezményes vásárlási lehetőség napközben a szponzorok sátrainál, ottalvási lehetőség házban vagy sátorban. További infók és ottleszekgomb az esemény Facebook oldalán.
A fekete-zöld Supra csomag után itt az Indy Pack, három alap színt: a tengerészkéket, a pirosat és a fehéret felvonultatva. A Vaider, Society és Skytop modelleken nem tudnak nagyot hibázni, gyakorlatilag bármilyen színben hozzák is ki őket, mindig nagy a siker, most sincs ez másképp. A Suprákra jellemző kidolgozottság az Indy Pack esetében is szemet gyönyörködtető.
A Le Coq Sportif francia sportcipő márka nem gyakori vendég itt a boxon :) A kivételt erősítő szabályként itt van Joakim Noah pro 2.0 modellje, ami egy igazi “kétgenerációs” cipő. A Chicago Bulls centerének új signature kosaras Le Coq modellje, híres teniszező édesapjának, Yannick Noahnak 1982-ben készített teniszcipő formáját idézi. A klasszikus külső persze modern belsőt rejt, mind technológiában, mind anyagfelhasználásban. A cipőt most a Bulls színeiben (vörös, fekete és fehér) adták ki és csak korlátozott számba érhető el, Európában pl. a Crooked Tongues-nál. Minigaléria a képre kattintva, egy kis videó a cipőről pedig a tovább után!
We are proud to present our newest rider interview here at sneakerbox.hu. At Balaton Bike Fest Monster Energy Dirt Contest we had the opportunity to talk with Ryan Guettler about contests, being team manager, how to get sponsored and we also asked him about the new Vans Whip 4. Click on tovább for more!
Nagy öröm, hogy újabb ismert, külföldi BMX-essel közölhetünk le saját készítésű interjút itt a boxon. A Balaton Bike Festen, a Monster Energy Dirt selejtezőjének napján a Vans csapat oszlopos tagjával, Ryan Guettlerrel sikerült beszélgetni (ebből az egy szempontból jól jött a szombati eső :) Nem tudom nem azzal kezdeni, hogy Ryan mennyire közvetlen és jófej bicós és tök érdekes dolgokat mesélt, érdemes a továbbra kattintani :) Ha inkább angol eredetiben olvasnád, akkor az is lehetséges.
Július 4, ahogy pár nappal ezelőtti hírünkből is láttátok, igencsak lázba hozza az amerikaiakat, és a nagyobb gyártókat is elkapják a nemzeti érzelmek. A Vans Stars and Stripes Forever modelljei is a Függetlenség Napja előtt tisztelegnek végtelen csillag mintájukkal. A US zászlóból jól ismert piros csíkokból pedig a cipő oldalsó talpára került egy darab. A piros, fehér és kék triumvirátus csakúgy, mint a zászlón, a cipőn is egységességet sugároz. Az Era és Slip-On modelleket tartalmazza a megjelenés ás a Vans nemzetközi webshopjában hamarosan elérhetőek.
Az “amerikai fősulis” szürke melegítőgatyák most tavasszal újult erővel tértek vissza, egy csomó srácon láttam itthon is ezeket a szuperkényelmes, puha, jellegzetesen szürke nadrágokat. Mondjuk szerintem a kertkapuig vagy a boltig még pont jók, de a városban viselni már kicsit meredek, de biztos én maradtam le valahol, mert egészen menő webshopokban is lehet őket venni, még rövidnadrág kivitelben is :) Ha pedig nem elégednél meg azzal, hogy a bokádnál véget érjen a melegítőnacid, akkor ezt az adidas Super Star II limitált modellt neked találták ki: a felsőrésze ezzel a bizonyos szürke pamutanyaggal van borítva. A fehér orral, fűzőkkel és a kék talppal igazából bitang jó összhatást ad szerintem :) Minigaléria a képre kattintva! Hírforrásunk a freshnessmag.com volt. Sajnos beszerezni nem egyszerű történet: mint annyi más jó cipőt, ezt is Japánban dobják piacra :(
A LASCO egy ízig vérig amcsi márka, cipőiket az utolsó cipőfűző végig az ígéret földjén készítik. Mivel a kontinensen ma ünneplik a Függetlenség Napját így akadhattunk bele mi is a limitált extra minőségű darabokat gyártó cégbe a SneakerFreaker oldalán. A cég neve a Los Angeles Shoe Company kezdőbetűiből áll, árulkodva, hol kerülnek fadobozba az egyedi csukák a gyártás végén. Igen, jól hallottátok igényes zárakkal ellátott fadobozban kerülnek a vevőkhöz a LASCO modellek, mely az egyik legstílusosabb tálalás, amivel eddig találkoztunk. A folytatásban megnézhetitek a cég promó videóját, amiben búslakodnak egy kört, hogy a cipő ipar hogy elsorvadt az Államokban, de szerencsénkre bemutatják a gyárat is, ami jóval érdekesebb!
Swizz Beats, a bronxi származású dj-rapper-festő és a Reebok 2010-ben rukkoltak elő első közös modelljükkel és most nyárra is jutott pár szép megjelenés a három Hexalite ütődéscsillapító mezővel ellátott Kamikaze kosaras cipőből. A júniusi szürke/szónikus zöld (grey/sonic green) és a fekete/narancs (black/orange) színeket most júliusban a teljesen fekete (triple black) fogja követni. Galéria mindhárom színváltozatról a képre kattintva, a tovább után pedig egy kis “sétavideóklip” a cipőben – elég jól néz ki :)
A sneakerbox.hu blogban folyamatosan adjuk a legfrissebb infókat és képeket
a külföldi és hazai utcai és deszkás cipőkről, divatról és a mindezt mozgató freestyle sportokról és sportolókról.