Ryan Smith és cipője a DC Smith 2.0

Ryan Smithnek, a DC deszkás csapat oszlopos tagjának régóta van signature cipője, a legújabb verziót, a DC Smith 2.0-t 2008 nyarán mutatták be, és egy stílusos, a visszajelzések szerint jól is deszkázható cipőt sikerült összerakni. Alaposan körbejárjuk mit tud a cipő (videós értékelés is van yeah 🙂 és utána pedig egy magyarra fordított interjút olvashattok Ryannel: hogyan épült fel motorbalesetéből és kezdett ismét deszkázni, illetve mi inspirálta a Smith 2.0 tervezésekor. Mindez a tovább után.

DC Smith 2.0 és keresztapja Ryan Smith

DC Smith 2.0 és keresztapja Ryan Smith

 

Ryan Smith pro cipőjét, a DC Smith 2.0-t 2008 nyarán mutatták be, és az előző modell, a Smith 1.5 továbbfejlesztése volt. Az előd egy alapos „retro ráncfelvarrást” kapott és a szárát félcipőből „mid”-be emelték, a talpa pedig párnamintás (pill pattern) lett. Néhány vélemény szerint a Smith 2.0 nagyon hasonlít egy Vans Half Cab-re, de az biztos, hogy a végeredmény egy jól deszkázható és egyben igen stílusos cipő lett. A Smith 2.0 az elmúlt szezonokban jobbnál jobb színekben került a boltok polcaira, és végre itthon is megkapható.

Egy kis ízelítő a DC Smith 2.0 további idei színeiből

Egy kis ízelítő a DC Smith 2.0 idei színeiből

 

A DC Smith 2.0 cipő felső része „DC super suede” anyagból készült, ami egy felturbózott velúrbőr, és a leírás szerint ötvenszer tartósabb a normál velúrbőrnél. A háromszoros átvarrás is a tartósságot növeli. A felsőrész jól ki van tömve, mind a középmagas szár a boka körül, mind pedig a cipőnyelv. A jobb szellőzésért a felsőrészt több helyen perforálták. A cipőtalp vulkanizáltnak tűnik, de nem az, hanem többrétegű (cupsole): a középtalp egy pehelykönnyű phyton réteg, a járófelület pedig a DC speckó párnamintás (pill pattern) felület, aminek dicsérik a tapadását. Ezt az egészet egy kopásálló, de tapadós gumiszalaggal „tekerték körbe” az orrára még egy plusz réteg is került. A cipőt ebben a lila színben itthon is megveheted, 22.900 Ft-ért.

DC Smith 2.0 minden irányból

DC Smith 2.0 minden irányból, katt a nagyobb képhez!

 

Deszkások netes fórumokba beírt tapasztalatai szerint a cipő megéri a pénzét, a super suede felsőrész tényleg elég jól bírja a strapát, viszont az olliezó résznél a gumi – bár nagyon-nagyon jól tapad – aránylag hamar elvékonyodott. A cipő kényelmes, hamar betörhető, és bár nem vulkanizált talpú, jól érezni benne a deszkát.  A fűzővédelemet is nagyon dicsérték, de például egy gyengébb pontja a cipőnek, hogy a magasabbról való leérkezéseknél azért megérzed rendesen a sarkad. Ebben a videóban egy deszkás mondja el a véleményét (a Smith 2.0-ról szóló rész 1:30-tól van, előtte a DC Pure Slimről beszélnek.)

 

2009 tavaszán, egy new yorki deszkásokból és művészekből álló csapat, az UXA és a DC együttműködéséből született meg a Smith 2.0 x UXA collab, a ‘The Big Apple’, mely a ‘Nagy Alma’ városának gördeszkásai előtt tiszteleg.

DC Smith 2.0 x UXA 'The Big Apple'

DC Smith 2.0 x UXA 'The Big Apple'

 

Reméljük, hogy nem maradt homályos pont a Smith 2.0 körül 🙂 Most pedig, ahogy a rider+signature cipő sorozatban megszokhattátok, itt egy interjú a cipő „keresztapjával” Ryan Smith-szel. A riport egy bő évvel ezelőtt készült és eredeti angolban a DC weboldalán olvasható. Ennél frissebbet sajnos nem találtam, de így is aktuálisnak éreztem, mert elég komoly dolgokat olvashattok arról,  hogy Ryan miképp épült fel súlyos motorbalesetéből és hogyan állt ismét deszkára. Az utolsó harmadban pedig arról is ad egy kis hátteret, hogy alkották meg 2.0 cipőjét. Jó olvasgatást 🙂

 

Csapjunk bele a közepébe! Múlt ősszel egy komoly szituba kerültél, elmondanád mi volt az?
Egy kórházban ébredtem, katéterrel, nyakmerevítővel, lélegeztető csővel és talán egy tápvezetékkel is, és elmondták, hogy súlyos motorbalesetem volt.

Emlékszel bármire is?
Nem, csak felébredtem pár nappal később, teljesen összekaszabolva.

A csöveken túl, a roncs még milyen sérüléseket okozott?
Sokmindent. Összezúzta a jobb kezem – újjá kellett építeni. Egy nyílt törés a lábamban, titánium csavart tettek be. A medencém három ponton eltörött, betört a koponyám és két különböző helyen vérzett. Ó igen, és eltört az arccsontom, plasztikai sebésszel tették helyre az arcomat.

Mennyit voltál kórházban?
Két vagy három hetet, de elég ködös, még mindig nem emlékszem sokmindenre.

És milyen volt a rehab? Volt valami szigorú előírás, amit követned kellett hogy felgyógyulj?
Tudod mit? A modern orvostudomány szívás. Nem mondtak nekem semmit. Felébredtem és az volt az első dolguk, hogy megetettek gyümölcszselével (nevet). Nekem kellett egy csomót utánaolvasnom, hogy tudok magamon segíteni.

Nem volt senki, aki elmondta volna, hogy lehetsz jobban?
Nem. Azt mondták, hogy csak üljek, pihenjek és gyógyuljak, de aztán furcsa tünetek jelentkeztek: hat héttel később a karom elkezdett annyira zsibbadni, hogy nem éreztem és nem tudtam mozgatni a kezemet sem. Csináltak egy röntgent és azt mondták, hogy  ez gerincagy-sérülés és lehet, hogy elveszítem a karomat. De én utánamentem és rájöttem, hogy nem erről van szó. A lényeg az étkezésben és az edzésben van. Szóval elkezdtem edzeni és nagyon figyelni a kajálásra.

Hogy néz ki az új egészséges életed?
Minden reggelt gyümölcslével indítok és egy kis csukamájolajjal és edzek. Minden túlfeldolgozott kaját és cukrot kilőttem az étrendemből. Mondjuk vannak „csalós napok” de alapvetően igazán egészséges és bio kajákat eszem.

Ryan Smith (fotó: skate.dcshoes.com)

Ez az új Smith életvitel?
Jobban érzem magam tőle. És hát igen, ez egy jobb út.

Amikor kemény időket él meg az ember, akkor nagyon fontos, hogy lélekben pozitív tudjon maradni. Sikerült ez neked a motorbaleset után?
Sajnos nem. Totálisan depressziós voltam, nagyon szar volt. A fejsérülés nagyon agresszívvá és depresszióssá tett egyszerre – ez az, amit meséltek nekem. De az agyam helyrerázódott, mint egy kiment csukló. Összeszedtem magam, és újra deszkázni akartam.

Ez volt tehát a következő lépés – újra deszkára állni?
Igen. És erről az egészről még az is kiderülhet, hogy valami jó dolog is kisülhet belőle. Mostantól életem végig sokkal jobban oda fogok figyelni mindenre és jobban vigyázok magamra. Nagyon remélem, hogy legalább valamit tudok tanulni belőle. Ami biztos, hogy anyagilag és testileg is lenullázott, most az alapoktól kell újra felépítenem mindent.

Szerinted fogsz még motorra ülni?
Igen.

Most, hogy újra deszkázol, mit gondolsz ez az egész megpróbáltatás hogyan befolyásolta a deszkázásodat?
Hat és fél hónapja történt a dolog és kezdek visszarázódni. Az egész fura… az egész testem összetört – nem egy-egy sérülés itt és ott, hanem mindenhol – de kezdem újra elkapni az érzést. Minden nap egy kicsit tovább nyújtózom, már tudok kickflipeket és 360-flipeket meg ilyesmit. Nyárra patent leszek. Csak tartanom kell magam a terveimhez.

Ryan Smith 360 Flip (fotó: skate.dcshoes.com)

Volt valaha is ilyen hosszú kihagyás a deszkázásban?
Nem. 16 éve, amióta deszkázom, nem.

Azt mondod akkor, hogy a visszatérés a deszkázásba olyan mint a biciklizés, hogy nem lehet elfelejteni?
Igenis meg nem is. Egy csomó dolog függ az egyensúlytól és az érzékeléstől. Meg kell gyógyulnom… ha egészséges lennék és egyszerűen csak hat hónapot nem deszkáztam volna minden okés lenne, de most újra kell tanulnom dolgokat. Még menni is újra kellett tanulnom.

Fotózás vagy filmezések?
Egy kicsi, de nem túl komolyan. Érzem, hogy szükségem van arra, hogy deszkázzak, aztán három-négy nap pihi és utána megint deszkázás. Nem minden nap mint azelőtt. Meg kell gyógyulnom. De minden héttel egyre jobb vagyok.

Szerencsésnek tartod magadat?
Amikor valakinek térdszalag-szakadása van és megműtik, akkor fél vagy akár egy évig nem deszkázhat. Én most vagyok „hat hónapos” de már most jobban deszkázom, mint akinek ilyen műtéte volt. Szóval igazán szerencsém volt!

Ha végre nyár lesz, mit fogsz csinálni?
Hát végre lehet majd megint az utcán deszkázni. Nem iszom előre a medve bőrére… egyszerűen örülök, hogy végre a napon lehetek, főleg ha az az alternatíva, hogy fekszem a padlón és a plafont bámulom a fájdalomtól fetrengve.

Tervbe van véve valamilyen út?
Úgy gondolom a DC csapat fog utazni, pl. Brazíliába. Én rajta vagyok, hogy menjünk.

Mi az amit a legjobban vársz a következő évtől?
Hát szeretném ezt az egészet magam mögött hagyni, hogy úgy nézhessek vissza, hogy „Hé, ez tényleg megtörtént velem?”

A DC épít egy skateparkot itt az iroda mögött. Ha te dönthetnél, mit építenél, hogy néznének ki a dolgok?
Biztos, hogy hullámokat építenék, mint a szörfözhető hullámok. Tudod haver, annyit deszkáztam már, hogy most egy „hullámmedencét” építenék. Ezt és még gránit padkát és meg ilyesmit. És persze mindent cementből. Egy olyan helyet szeretnék, ahol tényleg tudsz grindolni a sok vas helyett.

Ryan Smith (fotó: mysteryskateboards.com)

Beszéljünk egy kicsit a cipődről. Az új Smith 2.0 teljesen más mint az előző. Miért történt ez a drámai változás?
Hát ezt könnyű megválaszolni. Ez a gördeszkázás mai stílusa. A deszkák formája nem változott már vagy 10-15 éve. Bezzeg a cipők minden évben egy csomót változtak, és most végre megint ott vagyunk az alap, letisztult deszkás cipőnél. Ez az.

Nagyon részletesen megadtad az igényeidet a kinézettel, a varrással és minden egyébbel kapcsolatban. Kemény munka volt a tervezés?
A DC történetében ebből a cipőből készült a legtöbb minta. Volt vagy 5 vagy 6 vagy akár 20 minta is. Hozták és én mondtam, hogy ezt és ezt és ezt szeretném rajta megváltoztatni. A végén viszont valami nagyon jó sült ki belőle. Elégedett vagyok.

Azon túl, hogy egy alap, letisztult deszkás cipőt akartál, mik voltak az elképzeléseid a „teljesítmény” terén?
Nem igazán aggódtam a teljesítmény miatt, mert a mi cipőink jobbak a legtöbbnél. Ezt nem csak úgy mondom, hanem a DC-k tényleg jobban össze vannak rakva. Nem akarok itt harsányan reklámozni és nem mennék oda a kölykökhöz, mint a TV-shopos csávó, hogy „Super Suede, ezt vegyétek!” de tényleg kitart a cucc, és sokkal jobb. A Smith 1.5 tovább bírta, mint az első cipőm, pedig az elsőn még volt plusz gumiréteg az orrán. Sokkal jobban figyeltem arra, hogy jól nézzen ki, mert tudtam, hogy a minőséggel nem lesz probléma.

És mik voltak a céljaid az kinézet terén?
Próbáltunk különböző varrásfajtákat, magasfényű bőröket és más ötleteket is. Azt akartam, hogy egy szexi és odabaszós deszkás cipő legyen 🙂

És mi ez a grafika a cipőn és a ruhán?
Jimbo Phillipset kértük fel a grafika megrajzolására. Nagyon bejön, amit ő is és az apja csinált a 80-as években.

DC Smith 2.0 x Jimbo

Volt már dolgod ezzel a stílussal a projekt előtt?
Igen, nagyon is. . Amikor kölyök voltam a Santa Cruz cuccok elég menők voltak: néztem a deszkásokat és akkoriban ezek az őrült grafikák mentek és nekem nagyon bejöttek. Szerettem Jimbo vicces, őrült rajzait, amik pont ellenkezője voltak pl. Powell komoly cuccainak.

Szorosan együtt dolgoztál Jimboval ezen a grafikán, amit külön erre a DC projektre készített?
Eléggé szabad kezet kapott, de azért nekem is voltak konkrét elképzeléseim. Akartam egy koponyát, amiből egy gördeszka tör ki, de hogy hogyan oldja meg, az már az ő dolga volt.

A személyiség különösen fontos neked, mindig „adsz valamit magadból” a cuccaidba. A Smith 2.0 tükrözi a személyiségedet?
Igen. Egy jópofa cipőt akartam, amiben egyszerűen kimész az utcára, deszkázol és jól érzed magad! Nem akartam semmit sem túldramatizálni. Ez egy jó kis cipő, ami igazán jól össze van rakva.

 

A DC Smith 2.0-t sok más új őszi-téli DC deszkás és utcai cipővel együtt pl. a Garage Store üzleteiben és webshopjában, de mivel most szép mennyiségben érkezett friss DC szállítmány Magyarországra érdemes megkérdezned kedvenc skateshopodban is, hogy mi a felhozatal.

Ha neked is van ilyen cipőd, nagyon kíváncsiak lennénk, hogy mik a tapasztalataid, irány a hozzászólások! Persze minden más véleményt, lájkolást, diszlájkolást szívesen fogadunk, szóval ne tartsátok magatokban a véleményeteket!

 

Már megjelent a válogatásunk a 2010 tavaszi/nyári DC cipőkből, benne a Smith 2.0 új színváltozata is, katt ide és nézd meg!

 

gergő

A cipőimet - bár már nagyon sok van - nem gyűjtöm, hanem hordom :)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×